A hagyományos filmkölcsönzési modellel szakító MoziKlubban a „klubtagok” a Videotéka meghatározott és folyamatosan frissülő filmjei közül kölcsönözhetnek.
A filmrajongók számára kialakított ajánlat segítségével körülbelül egy mozijegy áráért korlátlan alkalommal lehet a MoziKlubban található alkotások között válogatni: tetszés szerint bele lehet „kóstolni” azokba, és ha valaki éppen másra vágyik, azonnal, pár gombnyomással elindítható egy új film a tévé képernyőjén.
A MoziKlubban kezdetben 60 film található, és a választék a tervek szerint folyamatosan bővül: a második hónaptól például már nagysikerű tévés filmsorozatok is helyet kapnak a kínálatban (mint például a Lost, a Bosszú, az Egyszer volt hol nem volt, vagy a Grace Klinika). A csomagban már most többek között olyan filmek elérhetők, mint az Alkonyat trilógia, A boldogság nem jár egyedül, a Borotvaélen, az Elrabolva 2., a Made in Hungária filmek.
A szolgáltatás havidíja mindössze 1500 forint, ám az interaktív TV szolgáltatás előfizetői számára, MoziKlub megrendelése esetén, év végéig tartó akció keretében, az első két hónapban, olcsóbban próbálható ki.
A jelenleg az Interaktív TV Videotékáján keresztül érhető szolgáltatás tervek szerint a jövő év során más platformokon, PC-, laptop-, tablet- és okostelefon-képernyőn, OTT környezetben is elérhető lesz nemcsak a Telekom előfizetői számára.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!