Mészáros Antónia: soha semmit nem tudtam félvállról venni

2019. március 26. 10:13Média

A BBC-nél dolgozott, amikor kiküldték haditudósítónak Irakba és más veszélyes terepekre Koszovótól Zimbabwéig. 2006-ban jött haza az MTV-hez, ahol politikai, közéleti műsorok szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozott. Tévés pályafutását az ATV-n fejezte be. Mészáros Antónia a magyarországi UNICEF ügyvezető igazgatójaként ismét a világ válságövezeteiben jár, pedig kihívást az itthoni szervezetben is talál bőven.

Miért ad fel valaki egy olyan pályát, amelyre fiatal kora óta készült? - Tette fel a kérdést a mediapiac.com.
Nem készültem újságírónak, ha erre gondolsz, sőt, egészen fiatalon abban voltam a legbiztosabb, hogy újságíró nem leszek. Láttam édesapám (Mészáros Tamás – a szerk.) stresszes életmódját és nem kívántam magamnak. Az eddigi pályafutásom inkább véletlenek sorozatának köszönhető. Kislányként színházrendező szerettem volna lenni. Azzal a céllal mentem az ELTE bölcsészkarára, hogy miután elvégzem, komolyan vegyenek majd a színházrendezői felvételinél. Egyszakosként viszont sok szabadidőm volt, és így a város szinte összes egyetemére bejártam előadásokat hallgatni, puszta érdeklődésből. Valaki szólt, hogy ha izgalmasat szeretnék, üljek be György Péter média szakon tartott tömegkultúra-órájára. Az ottani diákok épp akkor indították el a rendszerváltás utáni első egyetemi újságot, hívtak a szerzőgárdába, és talán mert jobban ráértem a többieknél, idővel én lettem a főszerkesztő. A tanárok beszéltek rá, hogy vegyem fel a szakot is, magamtól nem tettem volna. Ezt követően mentem ki Angliába, ahol a bölcsészvégzettségem nem vitt messzire, a médiás hátterem viszont adott egy irányt, elkezdtem tv-s állásokat megpályázni.

Már a BBC munkatársa voltál, amikor a Magyar Televízió hazahívott, de ennek édesapád nem igazán örült, szinte mindent megtett, hogy ne dolgozz a magyar médiában.
Leginkább azt nem szerette volna, hogy feladjam a brit egzisztenciámat, azt gondolta, hosszú távon jobb lesz nekem kint. A konkrét félelmei egyébként később mind be is igazolódtak, én mégsem bántam meg, hogy így alakult.

Mikor lett a munkából szenvedély?
Mindig is az volt. Ez látszólag ellentmondás, de én soha semmit nem tudtam félvállról venni: ha már csináltam valamit, akkor a szenvedély mindig az első pillanattól kezdve élt bennem a feladat iránt. Már az egyetemi újságot is véresen komolyan vettem, ahogy később minden mást is. Különösen imádtam a BBC-nél dolgozni, úgy éreztem, hogy a történelem sodrát élhetem meg, dokumentumfilmesként teljesen megtaláltam a helyem a világban. De ha jött egy váratlan lehetőség, általában éltem vele, már csak kalandvágyból is. Így jöttem haza. És ahogy nem készültem se újságírónak, se dokumentumfilmesnek, se képernyősnek, úgy UNICEF-vezetőnek sem.

2017-ben az UNICEF által meghirdetett állásinterjúra komplett stratégiával érkeztél.
Utoljára 2000-ben voltam állásinterjún, a BBC-nél, és azt gondoltam, mindenki úgy készül fel, ahogy én. Azóta is csodálkozom, amikor én interjúztatok, hogy a jelentkezők csak magukról beszélnek a várható kihívásokra adandó válaszok helyett. Sokan jóformán a honlapunkat sem nézik meg előtte. Mivel azonban szakirányú tapasztalat hiányában nem adtam magamnak annak idején sok esélyt, módszeresen kutattam a témát, és konkrét elképzelésekkel érkeztem.

Milyen fő célokat tűztél ki?
A legfontosabb az volt, hogy sokkal láthatóbbá kell tenni itthon a szervezetet, és többet kell tenni a magyar gyerekekért. A teljes interjú itt olvasható.