
Az első feladatban Joci séf dobostorta tányérdesszertjét kellett egy referenciatányér alapján tökéletesen lemásolni.
Verus az előző napi kudarca után nagyon szeretett volna bizonyítani, úgyhogy próbált mindent a lehető legprecízebben lemásolni, de az izomalttal való munkától nagyon tartott. Emiatt azt az utolsó pillanatra hagyta, de végül sikerült elkészülnie vele.
Roland nagyon megküzdött a séf dobos-szeletének lemásolásával, mert újra kellett készítenie a krémet és a karamellje is odaégett a nagy kapkodásban, amit az utolsó percekben tudott csak felkenni a piskótája tetejére. Az izomalt gyűrűvel is megcsúszott, úgyhogy ez az elem nem is került fel a tányérra.
Nina piskótája egyenetlen volt, így a séf segített neki, hogy formázza meg rá a tökéletes dobostetőt. A csokiganache pöttyöket is javítania kellett tálaláskor és az izomaltnak is későn látott neki, emiatt nem is sikerült tökéletesen befejeznie a végére.
Kornélnak leginkább a dobostetővel, illetve a cukormázzal gyűlt meg a baja, úgyhogy az utolsó percekben újra is melegítette a karamellt, hogy sikerüljön befejeznie a roppanós mázat a piskóta tetejére.
A második feladatban csillogó-villogó, de ötletes és ízvilágában is egyedi tortát várt a zsűri a játékosoktól, ami megidézi Hollywoodot.
Roland hátráltatással indult, hiszen a saját alapanyagai helyett azokat kellett beépítenie, amit Verustól kapott. A terve az volt, hogy egy Hellboy tortát készít szarvakkal és szivarral, de annyira megcsúszott a munkával, hogy végül teljesen át kellett alakítania a koncepciót. A kötelező alapanyagok közül egyedül a szőkecsokit nem használta fel, abból egy pralinés krémet készített, amit levágott a tortáról.
Nina félidőnél a séfek kérésére kénytelen volt kidobni a rosszul ízesített tortáját és mivel elölről kezdte az egészet, emiatt nagyon megcsúszott a munkával.
Végül csokoládés tortát készített baconos-kesudiós töltelékkel és kardamomos-juharszirupos almabetéttel, amivel az 1920-as évek füstös hollywoodi partijait és a Nagy Gatsby csillogó világát akarta feleleveníteni.
Verusnak is nagy vágya ott lenni a top háromban, ezért egy négyszintes tortát készített, ami 4 filmtekercset ábrázolt, a tetejére vezető vörös szőnyeggel. Az Oscar szobrocskát izomaltból formázta ki, és 3 csillagot is tűzött a tortára a zsűritagok nevével.
Kornél egy lebegő tortát készített, amiben az alsó szint egy filmtekercset ábrázol, kávés-fehércsokis töltelékkel töltve. A fiúnak a doboz csíkozásával és a filmtekercs megalkotásával is meggyűlt a baja, de nem adta fel, mert mindenképpen olyan technikát szeretett volna használni, amiben nem rutinos, hogy lássa a zsűri rajta, mennyire bevállalós és azt, hogy képes megugrani a saját határait.
A kóstolás végén a zsűritagoknak ki kellett választaniuk, ki legyen az, aki nem kerülhet be a legjobb három versenyző közé. Döntésük alapján a verseny Roland számára ért véget, ő hagyta el a Mestercukrász konyháját.
Liptai Claudia megdöbbentő dologra harapott rá Roland tortájában! A versenyző Magyarország legikonikusabb tortájának készítésekor a létező összes hibát elkövette.
Ilyen még nem volt! Örült a hátráltatásnak a döntős versenyző A versenyző fülig érő szájjal fogadta a hátráltatást, amit kihívásként fogott fel, és már alig várta, hogy bizonyíthasson a séfeknek.
Félidőben a kukában landolt Nina tortája! A lány padlót fogott, amikor a séfek kérésére újra neki kellett állnia a tortakészítésnek másfél órával a sütés vége előtt.
Roland leblokkolt és kis híján elsírta magát! A versenyző egy csillogó hollywoodi torta helyett egy szovjet Amerika Kapitányra emlékeztető desszerttel állt a zsűri elé.
Kialakult a TOP 3-as mezőny a Mestercukrászban! Ez a három versenyző száll majd harcba csütörtökön a Fináléba jutásért!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!