Megválasztották a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatóját

Megválasztották a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatóját
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma Altorjai Anitát választotta meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. új vezérigazgatójának szerdán.

A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma Altorjai Anitát választotta meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. új vezérigazgatójának szerdán, augusztus 15-i hatállyal – tájékoztatta Balogh László, a testület elnöke az MTI-t.

A kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert a posztot 2015. július 1-je óta betöltő Dobos Menyhért május 6-án nyugdíjazását kérte a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál. Balogh László megköszönte Dobos Menyhért több évtizedes tevékenységét a közmédiánál.

A bölcsész diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen megszerző Altorjai Anita 1987-ben lépett újságírói pályára. Napilapos és rádiós újságírói és szerkesztői tapasztalatot is szerzett, és 1998-ig a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője volt. Ezután az Országgyűlés Hivatalának Sajtószolgálatát több cikluson keresztül vezette, 2012-től pedig a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója volt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!