Megszólalt Berki Krisztián edzője: a halála előtti hetekben már furcsa volt

Megszólalt Berki Krisztián edzője: a halála előtti hetekben már furcsa volt
A híresség állítólag senkit sem akart traktálni a gondjaival.

A Farkasréti temetőben egy hete helyezték örök nyugalomra Berki Krisztiánt. Utolsó útjára közel százan kísérték el, ott volt a 41 évesen elhunyt celeb edzője, Landgráff Zsolt is, aki egyben jóbarátja is volt az üzletembernek - írja az nlc.hu.

“A halála előtti hetekben már furcsa volt. Előtte mindig jött edzeni, és felrobbant tőle az óbudai edzőterem. Jött-ment, intézkedett, poénkodott, szelfizgetett. De ez a vége felé elmaradt. (…) Onnan is tudom, hogy nagyon mélyen lehetett: Krisztián utálta az alkoholt, de az ítélet – a felfüggesztett börtönbüntetés − után volt, hogy megivott egy-két pohárral. Egymagában. Mondtam neki, hogy miért nem hívott, beszélgethettünk volna, de azt mondta, senkit sem akar traktálni a gondjaival” – árulta el a Story magazinnak Zsolt.

Egy másik jóbarátja, akivel lelki társak voltak és testvérként tekintettek egymásra, pontosan tudja, milyen lelkiállapotban volt Berki Krisztián a halála előtti hetekben, napokban. “Amit a nagyközönségnek mutatott, az igazából nem ő volt, hanem a munkája. Imádott szerepelni. A büntetőfékezéses ügye óta viszont a média mellőzte, és ez nagyon megviselte. A márciusi ítélet, a felfüggesztett börtönbüntetés pedig megadta neki a kegyelemdöfést” – nyilatkozta szomorúan a sztármagazinnak Székely Zsolt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!