Marcell számára véget ért Az álommelóért való küzdelem

Marcell számára véget ért Az álommelóért való küzdelem
A legjobb három jelölt Balogh Levente irodájában összegezte a nap eseményeit. Az elnök ennek fényében döntötte el, hogy Vámosi Marcellnek kell távoznia.

„Büszkén távozok” – Marcell könnyeivel küszködve hagyta el az office-t

„Ez nem korrekt” – Detti hazugsággal vádolja Marcellt A két jelölt egy külső helyszínen találkozott egymással a feladatteljesítés közben. Bár a valóságban Detti ért oda elsőként, Marcell mégis azt mondta az elnök segítőinek, hogy ő engedte előre társát. Miután Detti meghallotta ezt a párbeszédet, számon is kérte jelölttársát, hogy miért nem a valóságot állította a háta mögött.

„A két legjobb ember került be a döntőbe” – kiderül, ki nyeri Az álommelót a következő adásban Balogh Levente és segítői az irodában összegzik az elmúlt hat hét eseményeit, a két döntőbe jutott jelöltnek pedig beszédet kell mondania. Ne maradj le Az álommeló utolsó adásáról sem pénteken 20:50-től az RTL-en!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Álommeló, RTL, műsor