Lounge, HD Group, Hungexpo - kiosztották az Eventex-díjakat

Lounge, HD Group, Hungexpo - kiosztották az Eventex-díjakat
A Lounge összesen három díjat, a HD Group kettőt húzott be, és egy a Hungexpónak is jutott.

Tízedik alkalommal osztották ki az Eventex-díjakat. A rendezvényügynökségi versenyre 39 országból 444 nevezés érkezett, ebből pedig hatot sikerül magyaroknak díjra váltani. A Lounge Group három pályázatából mindegyik shortlistre került, és díjat is nyert: a skandináv lottó 20. születésnapjára rendezett koncert Customer Engagement Event kategóriában aranyat, Brand Experience – Leisure-ben pedig bronzot ért. Emellett Európai Rendezvény kategóriában A jövő sportja, a sport jövője fesztivállal vitték el a bronzot - írja a Kreatív Online.

Szintén az összes jelölését díjra váltotta a HD Group is. Employer Branding kategóriában versenyző, a Magyar Telekommal és a DDB Budapesttel közösen megvalósított Beszabaduló Buli munkájuk aranyat kapott kaott. A Brand experience - Alcohol Beverages kategóriában pedig bronzzal díjazták az ügynökséget a Zwack 2018-as Bar Convent Berlin megjelenése, a Nagy Zoltán (Boutiq bar) és Wossala Rozina (Bestia) közreműködésével, a Tor-ter kivitelezésében megalkotott egyedi Unicum fa köré épülő installációért.

A hatodik magyar elismerést pedig a Hungexpo hozta el, a rendezvényhelyszín Versatile Venue kategóriában kapott bronzot.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!