Az interjút Tófalvy Tamás készítette 2015. szeptember 16-án. A helyszín a 444 szerkesztősége volt. Fotó: Kallos Bea. A teljes interjú a mediatortenet.hu oldalon olvasható el itt.
(...)
- Te már akkor újságíró voltál, amikor szembejött az internet meg a digitális világ, ami akkor még nem egy tartalomelőállítás-központú dolog volt. Hogyan és mikor fordult meg először a fejedben, hogy ezt az internet nevű dolgot igazából újságírásra, tartalomszolgáltatásra is lehetne használni?
- Minthogy olvastam az amerikai sajtóban erről néhány cikket, meg a Bodoky Tamásnak is itthon a cikkeit, az világos volt, hogy ez valamifajta médiaforradalom alapvetően. És amiket először láttuk az internetből, az akkor még nem is a web volt, hanem az e-mailezés, levelezőlisták, aztán a hírcsoportok. Az elég világos volt, hogy ez valamiféle újfajta nyilvánosság. Nem kellett újságírónak lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy ez egy minden korábbinál jobb technika az információszerzésre és a publikálásra is. Szinte bármit teszel, elér valamilyen nyilvánossághoz, ha visszaírsz egy levelezőlistán, akár egy hírcsoportba fölteszel valamit – akkor még a usenet elég népszerű volt – az már publikáció. Tehát nem volt egy pillanat, amikor átment újságírásba az internetezés, hanem az első pillanattól kezdve médiaként kezeltük.
- Amikor elkezdtél bevonódni a Nyírő-féle csapatba, mikor volt az a pont, amikor azt mondtad, hogy te ott leszel majd, és láttál benne egy akkora, potenciált, jövőt, hogy te elkezdjél ott dolgozni? Ha jól tudom, volt olyan időszak, amikor még maradtál a Népszabadságnál, de volt olyan gondolom, amikor hivatalosan is már az Internettónál voltál.
- Én 2000-ig a Népszabadságnál voltam. De néha dolgoztam három-négy helyen is egyszerre. A főállásom a Népszabadság volt, hírlapíró voltam, de egy hírlapírónak azért vannak kapacitásai, így írtam és szerkesztettem a Hócipőnek, csináltuk a Wanted rockzenei újságot, havilapként, készítettem rádióműsort is, dokumentumfilmet is, tehát ott azért ilyen sűrű volt a meló néha, és ehhez jött az ABCD és a későbbi Internetto.
- Az világos, hogy a Népszabadságot nem zavarta, hogy például rockmagazint csinálsz, de az Internetto tartalmai mégiscsak jobban átfedtek a Népszabadságéval – azért nem volt ebből konfliktus, mert nem érdekelte őket, hogy mit csinálsz az interneten?
- Nem vették észre szerintem. Nem voltam ebben nagyon szabálykövető, meg mondjuk a Népszabadságban akkor egy viszonylag nagyon sikeres kis fiatal újságíró voltam, 25 voltam akkor talán. Egyrészt sok mindent meg is engedhettem magamnak, nem volt nagy szigorúság ebben. És akkoriban az Internetto meg az internet szinte nem is volt látható egy Népszabadság vezetői székből. Minden évben volt egy megbeszélés, ahogy gondolom minden szerkesztőségben, amikor a főszerkesztő a kollégákkal így egyesével végigbeszélte az évet, bértárgyalás, évértékelés, satöbbi. Egy ilyen beszélgetésen ott volt a rovatvezető, aki akkor Vörös T. Károly volt és a főszerkesztő, Eötvös Pál, talán 95-96 lehetett, és hát erre világosan emlékszem, szóvá tették nekem, hogy túl sokat szórakozom ezzel az internetes dologgal, meg számítógép, de nem kéne ezt erőltetni, inkább a való élet az, ami egy újságírónak meg egy ilyen tehetséges riporternek való… Amikor az Internettós sztori megborult az IDG-nél, és arról volt szó, hogy kezdünk egy új lapot, tulajdonképpen az Index alapításának a gondolata megszületett, akkor volt egy pillanat, amikor a Nyírőék a Népszabadságot is megtámadták egy ajánlattal, sőt a Weyerék is megtámadták, az Origo tervével tulajdonképpen, de a Népszabadság azt mondta – még egy számra is emlékszem, konkrétan 5 millió forintba került volna a projekt – hogy nem kell. Utólag én is úgy ítélem meg, hogy valószínűleg ez volt a szerencsésebb kifejlet, hogy önállóan kezdtünk el aztán mozogni, mint egy médiacégen belül, mert lehet, hogy egy print szerkesztőség nagyon gyorsan megfojtott volna bennünket.
- Egy elég fontos adalék, hogy te úgy kezdted el az online médiában a munkát, hogy előtte láttad, hogy akkor hogyan viselkedtek egy igazi nagy print szerkesztőség falain belül. Fel tudsz még idézni részleteket, hogy akár a menedzsment, akár a kollégák a Népszabadságnál hogyan gondolkodtak arról, hogy a Népszabadság meg az internet viszonya hogyan nézhetne ki?
- Nagyon kevés dolgot tudok mondani. Egyrészt én sem emlékszem, másrészt annyira nem foglalkoztak ezzel a témával annak ellenére, hogy akkor már elég jól látható jelei voltak, hogy ebből elég nagy dolog lesz. Minden erőt lekötött például az, hogy átálljanak egyáltalán fejben arra, hogy számítógépen kell újságot csinálni. Ez évekre lekötötte a szerkesztők kapacitásait. Mindent fenekestül fölforgatott. Amíg eljöttem a Népszabadságtól a 2000-es év elején, hogy az Index főszerkesztői posztját – illetve akkor még direkt nem hívtuk főszerkesztőnek, de valami hírigazgatói posztnak – betöltsem főállásban, addig szinte szó sem esett a Népszabadság felső köreiben erről a témáról. Nem tekintett erre senki komoly fenyegetésként. Lehet, hogy már ’99-ben ez változott, az utolsó periódusban, akkor már minden szerkesztőségi gépen volt internet, már úgy emlékszem. Az, hogy valamilyen módon a Népszabadság megjelenjen ezen a platformon, az már talán ’96 körül elkezdődött, de valahogy ezt az egész szerkesztés és menedzsment teljesen külön intézte, minimálprojekt volt. Egy ember, a Dombi Gábor foglalkozott vele, és kész. A szerkesztőség vezetői egészen a kétezres évekig nem kezelték ezt komoly platformként.
- Sok visszaemlékezésben találkozni az előítéletekkel, amelyek sokáig az online újságíráshoz kapcsolódtak. Egy napilapnak volt egy print és egy online szerkesztősége ugyan már a kilencvenes évek közepe tájától, de sokan úgy gondolták, hogy az online munkatársak kevésbé értékes munkát végeznek, nem is fizették annyira meg őket, kialakult egy A és B liga a szakmában. Ez a percepció hogyan befolyásolta a ti karriereteket? Hogyan szántátok rá magatokat, hogy abba a területbe merüljetek bele, amiről az újságíró szakmának a túlnyomó része lesajnálóan nyilatkozik?
- Ilyen szempontból mi soha nem voltunk része az újságírói szakmának. Én ezért nem érzékeltem ilyen visszahúzó erőket, amelyek egyébként kétségtelenül voltak, mert a nyomtatott lapok online kiadásánál dolgozó kollégák mesélték. És látszott is, hogy nagyon visszafogják a hagyományos szerkesztőségek ezeket az online projekteket. Nekünk, mint Internettónak, akkor már önálló online szerkesztőségnek, ez óriási segítség volt. Amire a hagyományos sajtó észbe kapott, már nagyon nagyra tudtunk nőni, nagyon megerősödtünk. Kevés olyan ország volt a világon, ahol ilyen, teljesen független online szerkesztőségek ilyen meghatározó szereplői lettek a piacnak. Ez a jelenség, hogy a tisztán online kiadók komoly piaci tényezőkké váltak, jóval később indult el Amerikában vagy Nyugaton, igazából a webkettes korszak után. Ez a modell egyszerűen nem létezett sokáig azokban az országokban, ahol erős médiaipar volt. Csak ilyen Drudge Report-szerű kis félamatőr dolgok voltak inkább. De ha híreket akartál nézni, akkor CNN.com, NBC, Washintgon Post, USA Today, NY Times… A hagyományos médiaóriások site-jait tudtad nézni.
Magyarországon viszont már 98-ban az Index meg az Origo volt a meghatározó híroldal, illetve ott volt még a HVG online, amolyan kivételként. Ez azért tudott létrejönni, mert mi – és ez kicsit nagyképűen fog hangzani – kurva ügyesek voltunk. Nem én, hanem a Nyírőék. Szereztünk pénzt, el tudtuk indítani, céget tudtunk szervezni. Pedig rohadtul nem értettünk hozzá. Meg is fizettük az árát egyébként. Végül eléggé rá is basztunk. Tulajdonképpen ez az oka annak is, hogy én itt vagyok most, ezzel a kis, tulajdonképpen startup médiacéggel, pedig volt már egy száz fős szerkesztőségünk, sokmilliárdos cégünk. Csak bezabálta szépen ez az oligarchikus genyó. Szóval ez is amiatt van, áttételesen, hogy akkor keményen megfizettük a saját tapasztalatlanságunk árát meg persze a piacépítés árát is. Mert egy nem létező piacot, az online médiapiacot kellett létrehozni, és ez piszok nehezen ment. Ebbe tönkre is ment az eredeti Index, el kellett adni. Így aztán ki is került a kezünkből a cég, kikerült az irányítás, és aztán évek múlva már törvényszerűen csúszott bele ebbe a ganéba.
Mi annyira hittünk ebben az egészben és annyira nem arra figyeltünk, hogy a mi kis magyar médiapiacunkat milyen erők mozgatják… tényleg egy fantasztikus álomvilágban éltünk gyakorlatilag 1995-től 2009-ig. 2009-ben kezdték el beleverni az orromat a magyar valóságba. Mi nem Horn Gyulára, Orbán Viktorra, meg ezekre nézegettünk nap mint nap, nem hozzájuk képest határoztuk meg magunkat, hogy merre kéne menni üzletileg, hanem mi úgy éreztük, hogy egy nagyobb, erősebb, és persze motiválóbb, reménykeltőbb globális dolog része vagyunk. Azt figyeltük, hogy a Google-nél mi történik, a Yahoo-nál mi történik, mit csinálnak a nagy amerikai újmédiacégek, mindig láttuk magunk előtt, hogy merre kellene menni. A hagyományos sajtó meg 2000 után már mást sem csinált, mint folyamatosan rettegett, megszorított, rettegett. Tehát pont az ellenkező irányú mozgás volt ott. Folyamatos félelem és zsugorodás. Egyre nagyobb kiszolgáltatottság. A mi oldalunkról meg mindig az volt, hogy előremenni, fejlődni, nőni. Ez elképesztő erő, szabadságérzés.
Szóval az biztos, hogy az elején nagyon jó ütemben tudtunk leválni az IDG-ről és pénzt szerezni az Indexbe. A három exnarancsos, Simó György, Nádori Péter és Weyer Balázs György Péter segítségével nagyon ügyesen meggyőzte Straub Eleket, hogy a Matáv indítsa el az Origót, és föl tudott épülni az új magyar média világnak a másik oszlopa. Nagyon sok pénzt rakott ebbe az Origo. Mármint a többi internetes tartalom költségéhez képest, nem a Matáv bevételéhez képest. Nem kell a Matávot sajnálni. Nagyon korán indult minden, tök jó ütemben. Évekkel voltunk a volt szocialista országok előtt, de egy csomó nyugatit is megelőztünk akkor. Aztán persze gyorsan lemaradtunk.
Az Internetto projekt ötlete már 94-ben mozgott Nyírőéknél. Ha belegondolsz, a Yahoo! ’94-es alapítású cég, vagy a Netscape. A Google ’98-ban indult vagyis akkor lett cég. Én még emlékszem, amikor a Nehéz-Posony Feri mutogatta ’97 körül, hogy a Szilícium-völgyben valami súlyos geekek összeraktak egy keresőt, és milyen kurva jól keres. Egy csoda volt.
Az első periódusa az Internettónak a Matáv-ellenes harc jegyében telt. Illetve ez a Matáv-ellenes harc, harc az internetért. Akkor nagyon magasak voltak az internetelőfizetési díjak, a távközlési díjak, és azért harcoltunk, nyilvánvalóan – így visszatekintve – ma már vicces a dolog, de akkor elég kemény volt és nagyon komolyan felhúzta az Internetto népszerűségét. Tüntetésszervezés, erre a Matáv olcsóbban adta, eltörölték az éjszakai tarifát, akkor lehetett internetezni, mert egyébként aranyárban mérték. Telefonon kellett lógni állandóan, nekem volt huszonezer forintos telefonszámlám a kilencvenes évek elején, amikor ez gyakorlatilag egy havi fizetés volt. Szóval ez a Matáv elleni harc jegyében telt.
- György Péter úgy fogalmazott, hogy ti utáltátok őt.
- Nem a György Péterrel volt ez, hanem a Matávval, amivel mi egyszerűen a Matáv illetve a magas telefondíjak ellen harcoltunk. Abban az időszakban tényleg egy álomvilágban éltünk. Egy olyan világban, legalábbis fél évig, ahol nem a kapitalizmus magyar modelljében, hanem a működő modelljében hittünk. Az egész internetnek megvolt az a szabadpiaci étosza, és ebben a dologban mi úgy éreztük magunkat, mint akik a valódi letéteményesei ennek a kultúrának, felfogásnak, akik igazából piaci alapon, szabadon nekiláttak ennek az egésznek. Mi azt mondunk, amit akarunk, azt gondolunk, amit akarunk, és csináljuk a saját bizniszünket, ahogy akarjuk. Ezzel szemben jön egy Matáv, ami mégis egy mamut, és ellenfele tulajdonképpen az egész internetkultúrának. Ez gyakorlatilag egy monopólium volt abban az időben, vagy részben monopólium, vagy úgy mondom de facto monopólium. És akkor kaptunk tőle egy konkurenciát is az Origó képében.
Az volt az alapvető érzésünk ezzel kapcsolatban: hogy mi itt sokkal ügyesebbek vagyunk, sokkal elkötelezettebbek vagyunk, talán jobban is csináljuk – ebben nem voltunk természetesen mindig biztosak – de van velünk szemben egy mamut, ahol végtelenek az erőforrások. Sokkal visszafogottabb az egész, moderáltabb az egész, a mi ízlésünknek olyan szürke az egész, de iszonyatos anyagi erő van mögötte és folyamatosan fenyegetve is voltunk, egészen 2007-2008-ig komolynak éreztük ezt a fenyegetést, aztán akkor kezdett látszani, hogy mi ezt a háborút megnyertük az Origó ellen. 2004-2005 óta nullás vagy nyereséges céget csináltunk, és az Origo meg ugyanezt nem tudta. Jó, ezt nem könnyű kimatekozni: egy óriási cégben éppen hova könyvelnek mit, azt elég nehéz követni. De az nyilvánvaló volt, hogy elég ingatag a gazdasági pozíciója az Origónak. Később aztán sokkal több információnk lett erről, amikor elkezdődtek a válságjelenségek az Origónál. Meg végül ugye a Vaszily Miki lett ott a főnök, aki korábban a vezérigazgatónk volt az Indexnél.
- Azt jól tudom, hogy még a tartalomprojekt idején megfordultál ott vagy hívtak oda?
- Nem. De volt egy finom feszkó velük, ami utólag kicsit vicces. Pont a Simó Gyurival beszélgettünk, hogy az Indexhez, az indexesekhez még a mai napig kapcsolódik egy ilyen nehezen megfogható cool imázs, és hogy ugyanez az imázs – hogy sikeres, meg jó, meg cool – korábban a Magyar Narancsban is megvolt. Szóval az ex-narancsos origósokkal volt egy finom feszültség. Illetve inkább nekem volt. Nehéz ezt utólag leírni. Nem volt valami éles vagy nyílt dolog. Vannak ezek a csoportdinamikák, bandázások, brancsidentitások, hogy mi ezek vagyunk, ti meg azok. Mint minden grundon. Én nem a narancsos bandában voltam, hanem a Népszabadságnál dolgoztam, ami nekik, főleg a Nádori Petinek egy elképzelhetetlenül ciki valami volt.
- Az nem érdekes egyébként, hogy pont az Origo lett a Magyar Narancsos csapat műve, akik pedig nem éppen ezt csinálták a Magyar Narancsnál, és a Népszabadságból jött ember tette olyanná, amilyenné az Indexet és az Internettót?
- Lehet, hogy furcsa, de ha megnézed, már az Indexnél is voltak Magyar Narancs-szerzők elég nagy számban, bár mondjuk a klasszikus Magyar Narancs-csapatból gyakorlatilag csak a Winkler volt ott, Para-Kovács is írt még néha, Sisso is írt még az Internettóba az elején. Szily Laci volt még szerzője a Narancsnak, ámbár ő narancsos abban az értelemben nem volt soha, hogy nem volt főállású, csak külsős szerző.
- Ami még ebből a korszakból ellentmondásos ügy, az az Index megszületése, az Internetto kiadójának, az IDG-nek az elhagyása és az ezzel kapcsolatos konfliktusok: ki másolt le mit, ki mit vitt hova. A kiadó akkori vezetője, Bíró István visszaemlékezésében ez úgy hangzik, hogy kiloptátok alóla az Indexet. Mi a te történeted erről?
- Nagyon sok részletre már nem fogok emlékezni, és nem is láttam rá mindenre, hogy ki másolt le mit, hogyan, miért. De én azt gondolom, hogy ha az IDG jobban észnél van, akkor megnyerhette volna ezt a meccset, vagy döntetlenre kihozhatta volna legalább, de nem volt rá kapacitása. A sztori nekem úgy van meg – így nagy vonalakban, sok éven átszűrve – hogy mi mindannyian éreztük már ’98 környékén, hogy itt lépést kellene váltanunk, és egy magasabb fokozatra kell kapcsolni. Akkor már az Origo el is indult talán. Az látszott, hogy nemsokára jelentős pénz lesz ebben a piacban, és Nyugaton, az Egyesült Államokban már megindult az első nagy dotkommánia időszaka, óriási pénzek áramlottak az online cégekbe, és mi is azt éreztük, hogy kurva jó dolgot tudnánk csinálni, menni kéne előre. De az IDG ebben nem volt jó partner. Az egész IDG nemzetközi szinten is internetellenes alapállást vett fel, ennek később meg is lett az eredménye, megették az online konkurensek. De az a lényeg, hogy az IDG, mint nagy nemzetközi számítástechnikai kiadó, teljesen lemaradt erről a vonatról, globális szinten is. Tehát a szerzői, főszerkesztői kifejezetten internetellenesek voltak, nem látták ebben a piacban a jövőt, teljesen rosszul ítélték meg a helyzetet. Ez mára tök nyilvánvaló.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!