Kulcsár Edina burkoltan Csutit szapulja

Kulcsár Edina burkoltan Csutit szapulja
Mindent elmondott egy interjúban, de azért volt még elegendő mondanivalója egy poszthoz.

Kulcsár Edina másfél héttel ezelőtt, a válása után mindössze pár nappal jelentette be, hogy összejött a rapper G.w.M-el. A kommentelési lehetőséget hamar kikapcsolta a posztjainál, hiszen gyakorlatilag népharag zúdult rá – az már más kérdés, hogy miért, hiszen ez az ő élete, úgy éli, ahogy szeretné. Türelmet kért a követőitől, hogy rendezze a sorait, a mai napon viszont megjelent egy közös interjú a Story magazinban, ahol állítása szerint mindent elmond - vette észre az nlc.hu. Természetesen ő maga is megosztotta a lap címlapját, mellette pedig sejtelmesen fogalmazott.

„A VÁLASZOKat megtaláljátok a ma megjelent Story magazinban, de azért írnék itt is pár sort. A hallgatás nem egyenlő a hazugsággal.

Aki hamarabb, többet és hangosabban beszél, aki a másikról bármit mond, amin csámcsogni lehet, azokra mindig sokkal többen odafigyelnek, de ez sem egyenlő azzal, hogy az igazságot kapjuk! Eddig mindig mindenről azonnal véleményt formáltam, most egy picit csak csendben figyeltem… Nyilván tudom, hogy nem a legszerencsésebben jött ki a bejelentésem, de aki ismer, az úgyis tudja, hogy csak úgy magamtól ilyet nem tennék. Szándékosan nem akarok rosszat soha senkinek, főleg nem a gyerekeim apjának és nyilván magamnak sem. Ennek a miértjét is el fogom mesélni, de addig is, itt vagyunk mi! Mi! Egy hihetetlenül friss kapcsolatban. Rengeteg találgatást hallottunk és olvastunk is, amit nyilván sokan mások is, de az igazság továbbra sem az, amit először látunk, vagy hallunk! Ezért is döntöttünk úgy, hogy egy Story-s nagyinterjú keretein belül mondjuk el a tényleges igazságot. Azt, hogy mi, hogyan is történt közöttünk és milyenek voltak a körülmények. Akit tényleg érdekel az igazság, az ne a kattintásvadász cikkekre alapozzon, hanem olvassa el a mi oldalunk” – írja közösségi oldalán Kulcsár Edina.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Kulcsár Edina