Közös képen Kulcsár Edina és G.w.M ex-felesége!

Közös képen Kulcsár Edina és G.w.M ex-felesége!
Isten útjai kifürkészhetetlenek, talán ez is lehetne a fotó címe, amin 2014-ben mosolyogva szerepelt Melanie és Edina.

Év elején bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina és Szabó András „Csuti” szakítottak, majd a szépségkirálynő összejött a népszerű magyar rapperrel Varga Márk G.w.M-el. Néhány napon belül kiderült, hogy G.w.M ex-felesége Nagy Melanie szintén egy különleges nő, aki azóta pedig műsorvezetőként dolgozik a Dikh rádiónál - írja a metropol.hu.

Melanie két gyermekkel ajándékozta meg G.w.m-et, valamint félbehagyta az egyetemi tanulmányait a kapcsolatuk miatt. 2014-ben pedig sminkesként dolgozott, és nagy rajongója volt Kulcsár Edinának, aki akkoriban vált szépségkirálynővé. Egy sminkbemutató során pedig személyesen is tudtak találkozni, és Melanie egy mosolygós képet töltött fel magukról a korábbi munkaprofiljára.

Ekkor még nem sejthette, hogy férje Edinát fogja választani néhány év múlva. Azt pedig már végképp nem, hogy mindössze fél év után G.w.M-től Edina is teherbe esik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!