Konyhafőnök: az egyik versenyző feladta a versenyt, hogy átadja a helyét az új kiesőnek!

Konyhafőnök: az egyik versenyző feladta a versenyt, hogy átadja a helyét az új kiesőnek!
A Válogató második napján újabb versenyzők szerezhették meg első - egyeseknek pedig egyben utolsó - élményeiket a Konyhafőnök legendás stúdiójában.

A Survivor egykori győztesének túl nagy falat volt A Konyhafőnök, így saját, egyéni döntésének megfelelően az első megmérettetés után feladta a versenyt, helyét az éppen előtte kieső versenyzőtársa vette át.

A farmerkötényesek az első feladatban egy házi hűtőszekrény és egy éléskamra kincseivel dolgozhattak. A ládákban többek között csirkefarhát, parizer, szalonna, paradicsom, paprika, krumpli, méz, meggybefőtt, csemege uborka, piros arany, sajt, tojás, vaj, sör és bor volt található. Ezekből az alapanyagokból várt a zsűri egy "tökéletes" főételt. Az első feladat váratlan eredményhirdetését követően a második főzés egy zsenge hozzávalóval indult: a konyhapultokon fél malacok hevertek, amit a zsűri egy kis vérrel spékelt meg.

Ezúttal is ketten hagyták el – egy feladással és egy kieséssel - A Konyhafőnök konyháját, számukra véget ért A Konyhafőnök címről és az ezzel járó 10 millió forintról szőtt álom.

A versenynapot követően a többieknek már csak egy napjuk marad bizonyítani, hogy helyük van a Tábor hetében, ahol - előre szólunk - nem lesz könnyű dolguk, mert szakmai legendák fogják kiképezni őket!

A következő adás a Válogató utolsó napja, ahol kiderül, kik azok, akik folytathatják a küzdelmet a színes kötényekért.

Survivor Dávid feladta A Konyhafőnök versenyét

Egy adásban kétszer is ki lehet esni? A megmentett versenyző remegve állt a zsűri elé

Alföldy Anna kiborult a hentes feladattól: Ez nem egy női feladat

Rácz Jenő Zénél keresett menedéket a bárddal csapkodó versenyző elől

Eldurvult a vita Sárközi Ákos és Survivor Dávid között: Ott az ajtó, ha nem akarod, sétálj ki

Lesz licitálás, hogy melyikünk csap le rád – A séfek fájó szívvel adtak igazat Zének

Love Island Kitty túlszárnyalta Rácz Jenőt a konyhában?

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: konyhafőnök