
A mai fiatal és felnövő generációk olvasási szokásainak kialakulásában komoly szerepet játszanak a gazdasági és társadalmi életben történő változások. Az Y és főleg a Z generáció már egy olyan online kommunikációs közegbe született bele, ahol a könyveknek teljesen más szerepe van, mint volt korábban. A fiatalabb korosztályok számára a tanulási, ismeretszerzési és megismerési folyamatban az internet egy jelentős szeletet hasít ki, emellett pedig az újabb, modernebb technológiákhoz való kapcsolatuk révén a könyvekkel való interakció átalakulóban van.
Az eNET a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében elvégzett 2014. januári kutatásában megvizsgálta, hogy az elmúlt öt év során hogyan alakultak az olvasási szokások. A többség, mintegy 57% saját bevallása szerint kevesebbet olvas most, mint tette azt öt évvel ezelőtt. Négy emberből hárman a kevesebb rendelkezésre álló idővel magyarázták mindezt, ugyanakkor az időtényező mellett a könyvek ára is fokozott szerepet játszott az olvasási szokások alakulásában: minden harmadik ember (34%) drágállja a könyvek mai árát. A felnőtt internetezők 16%-a mostanában inkább rövidebb terjedelmű szövegeket olvas, mintsem könyveket, ami feltehetően leginkább a számítógép- és az internethasználat elterjedésének, valamint az emiatt végbemenő információ-fogyasztási szokások megváltozásának köszönhető. A látásromlás, a gyermekvállalás miatt lecsökkenő szabadidő, a tankönyvek miatt jellemzően több olvasást igénylő tanulmányok befejezése és az érdeklődést felkeltő könyvek hiánya is felmerült az olvasási szokásokat negatívan befolyásoló tényezőként.
Miközben a 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság 28%-a öt évvel ezelőtt is ugyanannyit olvasott, mint mostanában, addig csak 15% azoknak az aránya, akik most olvasnak többet. A manapság többet olvasók 48%-ának több ideje van olvasni, 40%-nál pedig az érdeklődést felkeltő könyvek számának növekedése játszott szerepet az olvasási aktivitás pozitív változásában. Miközben 30%-nál a könyvolvasás szórakoztató jellege, addig 23%-nál az e-könyvek könnyű hozzáférhetősége volt a döntő tényező.
Korszakváltó lehet az e-könyv
A digitális könyvek megjelenése és fokozatos térnyerése hozhatja meg a jövőben a korszakváltást az olvasási szokásokban. Az e-könyvek könnyű hozzáférhetősége az egyik kulcstényező az olvasási szokások pozitív változásában. Bár Magyarországon az e-könyvek olvasása egyelőre még nem játszik jelentős szerepet az internetezők többségének mindennapjaiban, már hazánkban is jelentős az a réteg, amelynek tagjai szoktak e-könyvet olvasni (39%). Egyelőre azonban még kisebbségben vannak azok (csupán a felnőtt internetezők 5%-a), akik hajlandóak fizetni is az elektronikus tartalomért.
E-könyvek pro és kontra
A legtöbben (54%) az e-könyvek előnyeként a kis helyigényt hozták fel, de számos egyéb érv is felmerült mellettük: könnyen és gyorsan hozzáférhetőek (49%), nagyítható a tartalmuk (42%), nem használódnak el (37%) és környezetkímélők (36%).
A pozitívumok mellett azonban a 18 év feletti rendszeresen internetezők 44%-a még mutat kötődést a Gutenberg-galaxishoz, ők az e-könyveknél hiányolják azt az illatot, azt a fogást, amit egy hagyományos könyvkézbe vételekor tapasztalunk. Mindeközben minden ötödik válaszadó túl kicsinek érzi a magyar nyelvű e-könyv-kínálatot, ami azért kritikus, mert csak 21% szokott angol és 4% német nyelven olvasni, a többiek viszont leginkább csak magyarul olvasnának e-könyvet.
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!