
A TikTokon mesélt egy denveri nő arról, hogy hogyan távolították el pár nap után új munkahelyéről – a TikTok miatt - írja a 24.hu.
Lexi Larson egy videóban elmesélte, hogy korábban egy marketingügynökségnél dolgozott, de mivel húszezer dollárral több fizetés várt rá egy IT-cégnél, átnyergelt. Míg accountként 70 ezer dollár (27,8 millió forint) volt az éves bére, az informatikai vállalatnál 90 ezer dollárt (35,7 millió forint) ígértek neki.
Ezeket a számokat nyíltan el is mondta, új munkahelyén azonban különösebben nem lelkesedtek, amikor mindez kiderült.
Bár a törvények nem tiltják, hogy valaki nyilvánosságra hozza a fizetését, Larson mégis inkább elkezdte törölni a videóit – írja a USA Today.
Felettesei, miután tudomást szereztek a TikTok-csatornájáról, „beszélgetni hívták”, és jelezték, hogy „nagyon nagyon nem tetszettek” nekik a fizetésével kapcsolatos videói. Bár kérdésére azt mondták, nem sértette meg a biztonsági előírásokat, két héttel azután, hogy megkezdte a munkáját az új cégnél, és két nappal azután, hogy elbeszélgettek vele a TikTok-csatornájáról, kirúgták.
Az erről szóló videóját 1,3 milliószor látták.
Az esetről Larson sírva mesélt volt főnökének, aki ezek után visszavette, így a nő ismét account manager a korábbi marketingügynökségnél.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!