Kemény a Nélkülözés Hete, de nem csak emiatt nő a feszültség a villában

Kemény a Nélkülözés Hete, de nem csak emiatt nő a feszültség a villában
A játékosok elcsigázottak, ugyanakkor ki kell tartaniuk, hiszen csak úgy jutnak a napi betevőhöz és a tárgyi javakat is úgy szerezhetik vissza, ha helytállnak a feladatokban. Mindeközben a lakók oldalt választottak a holnapi Párbajozók mellett, akit támogatásukról biztosítanak. Egyébként Piros beleszeretett Barnába, amit a takaró alatt meg is pecsételtek.

VV Márió: Ez nem a prolik évadja

A Nélkülözés Hete egyre több játékosban növeli a stresszt, így amíg VV Barnának VV Krisztit kellett nyugtatnia, VV Márió a nyugiszobában elárulta VV Lisszának, hogy szerinte ki az, aki abszolút nem illik közéjük.

„Szerinted nincsenek barátaim?” – VV Kriszti kiakadt VV Melinára

VV Melina kijelentette, hogy szerinte VV Kriszti egyedül maradt, mert feltűnően sokszor hangoztatja, hogy nincs kivel beszélnie. Ezen persze Kriszti felkapta a vizet, és azt állította, hogy Melina hazudik, azonban volt, aki Melina pártját fogta.

„Eléggé testhezálló feladat volt” – VV Reni a fenekével döntött világrekordot

VV Reni olyan feladatot kapott, amiben megmutathatta, hogy ő a legjobb, így twerkeléssel vágott neki a javaik visszaszerzésének. A pozíciók választásánál több alternatíva is felmerült, de Reni tudta, hogy melyik helyzetben érdemes nekivágni a kihívásnak.

„Gyere bébi, ne sírjál” – VV Riconak a földről kellett összeszednie VV Krisztit

VV Kriszti nagyon nagy kudarcként élte meg, hogy nem sikerült a megadott idő alatt megnyomnia a csengőt, így a társaival együtt még távolabb került az áhított luxus ételcsomagtól. VV Rico próbált neki segíteni, és a végén már a csókjaival fenyegette a lányt.

VV Márió: Ez nem a prolik évadja

A Nélkülözés Hete egyre több játékosban növeli a stresszt, így amíg VV Barnának VV Krisztit kellett nyugtatnia, VV Márió a nyugiszobában elárulta VV Lisszának, hogy szerinte ki az, aki abszolút nem illik közéjük.

„Hogy szerethetsz egy hazug, manipulatív embert?” – VV Melina szembesítette VV Pirost a döntésével

VV Piros sokáig vacilált VV Barna és VV Reni kihívása között, majd a szívére hallgatott. VV Melina kérdőre vonta Pirost, és őszintén elmondta a véleményét a lány döntéséről, mert szerinte VV Barna nem az, akinek ő hiszi.

„Most neki lesz rám szüksége” – eldöntötték a villalakók, hogy ki mellé állnak a Párbajban

A villalakóknak ezúttal egy nehéz döntést kellett meghozniuk, mivel többen is jó kapcsolatot ápoltak a párbaj mindkét résztvevőjével. Hogy melyik játékosnak merre húzott a szíve, kiderül a videóból.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Való Világ