Karas Monika: Lényegesen nőtt a digitális megoldások népszerűsége

Karas Monika: Lényegesen nőtt a digitális megoldások népszerűsége
A digitalizáció felpörgése láthatóvá tette a folyamat veszélyeit is, elég felidézni azt az álhírdömpinget, ami az 5G-ről vagy a koronavírusról kering. Ehhez olyan garanciális egységes szabályozásra van szükség, ami biztosítani tudja a piac összehangolt életfunkcióit és a felhasználók jogait is védi.

„Néhány napja hivatalosan is véget ért a járvány harmadik hulláma, ha óvatosan is, de lassan fellélegezhetünk, keressük az új helyzet adta lehetőségeket. Tudjuk, hogy nem térhetünk vissza a járvány előtti rutinjainkhoz, és egyfajta termékeny bizonytalanságban keressük az új utakat. Hibrid, ha új tetszik cabrió megoldásokban próbáljuk optimalizákni a nyitottság és a biztonság szempontjait, keressük a közelség és a távolság megfelelő arányát” – mondta Karas Monika, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.

Már a hírközlési és médiaágazatnak a terhelésteszt mellett bevételkiesést is hozott a járvány, bizonyos folyamatokat eközben felgyorsított. Sokan rávilágítottak már, hogy lényegesen nőtt a digitális megoldások népszerűsége, a távoktatás, az otthoni munkavégzés és a családon belüli videóhívások terjedésével a digitális alkalmazások elfogadottsága egy év alatt több évnyit haladt előre. Ami pedig egyszer a mindennapjaink részévé vált, nem tűnik el nyomtalanul.

A digitalizáció felpörgése láthatóvá tette a folyamat veszélyeit is, elég felidézni azt az álhírdömpinget, ami az 5G-ről vagy a koronavírusról kering. Ehhez olyan garanciális egységes szabályozásra van szükség, ami biztosítani tudja a piac összehangolt életfunkcióit és a felhasználók jogait is védi. Ennek előkészítése az Európai Unióban már meg is kezdődött.

Felhívta a figyelmet, hogy emellett a hazai jogszabályok is követik a kor kihívásait, gondoljunk csak azokra a módosításokra, amelyek az uniós audiovizuális irányelv nyomán elsőként születtek meg Európában, a videómegosztó platformok tavaly elfogadott hazai szabályozására vagy a pár hete hatályba lépett modern szerzői változásokra. „Ezeket a szabályozási eredményeket mind szükségesnek és örvendetes eredményeknek látom, az NMHH-nál azonban nem érjük be ennyivel. Ennek a kétnapos konferenciának a középpontjában a fogyasztó áll, ezért szólt néhány szót arról a tevékenységükről, amit a hatóság a fogyasztók érdekében végez.” Elmondta, hogy hírközlési vagy médiaszabály megsértése esetén a fogyasztók közvetlenül a hatóságukhoz fordulhatnak, ügyfélszolgálatuk sok ezer megkereséssel foglalkozik évről évre. Ezek jellemzően konkrét ügyben tanúsított, szolgáltató részéről elkövetett mulasztás miatt indulnak. Az ilyen esetekben is a legjobb, ha a felmerülő problémát a felek egymás között próbálják megfelelően rendezni, megelőzve a hivatalos eljárásokat, a jogon túlmutató érdeksérelmek, méltánylást igénylő esetekben is van azonban megoldás, ez a Média és Hírközlési Biztos Hivatala. Honlapukon eddig is lehetett tájékozódni a biztos munkájáról, hamarosan pedig megújult, áttekinthetőbb oldalon találják meg a fogyasztók a hivatal és az általa nyújtott információkat. Egyszerűsödik az online panaszbenyújtás is.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy nem elég a fogyasztók rendelkezésére állni, hiszen csak az fog panaszt tenni, aki tisztában van a jogaival, erre pedig csak a tudatos felhasználó képes. Ezért a hatósági munka szerves részét képezik a fogyasztói tudatosságot fejlesztő programjaink” – mondta.

A konferencia mottója: Menj oda, ahol a fogyasztód lesz! Ezért ők is igyekszünk odamenni, ahol a fogyasztóik, a médiaszolgáltatásokat és hírközléseket igénybevevők vannak. A fiatalok tudatos médiahasználatáért eddig is komoly erőfeszítéseket tettek,  ezért hozták létre a Bűvösvölgy médiaértést-oktató központjainkat, ahol a tizenévesek interaktív foglalkozásokon tekinthetnek a rájuk zúduló információdömping mögé. Eközben tovább működik az online Médiaszertár csoportjuk, ami a járvány alatt igazán hasznosnak bizonyult, ez a felület a pedagógusoknak szolgáltat médiaoktatási háttéranyagokat. A digitális társadalom másik széléről, a frissen belépő idősebb korosztályról sem feledkeznek meg, őket szólítja meg az idén indult Netre fel! kampányunk, mellyel az internethasználók tudatosságát, biztonságát szeretnénk növelni. Ez az a korosztály, amelyben különösen nőtt az internethasználók aránya. Öt éve a hatvanas éveikben járóknak csak a fele internetezett, a tavaly őszi felmérés szerint pedig tízből már heten léptek be a digitális világba. A nekik szóló médiakampányunk nem csak az online tartalmakban segít eligazodni, de a készülékválasztásban is. Egyszerűbb, 3G-s készülékek helyett nekik is érdemesebb és ajánlják nekik a 4G képes eszközök vásárlását, amely támogatja a széles sávú mobilnetet, csak így válhatnak ugyanis ők is szerves részévé a mai digitális társadalomnak. „Kijelenthetem, hogy  a Netre fel! idei kampánnyal pontosan az idei konferencia szlogenjét valósítjuk meg: oda megyünk, ahol a fogyasztónk lesz. Vagyis oda, ahol a fogyasztók leginkább sebezhető rétege, a nyugdííjasok növekvő tömege van, hogy érthetően informáljuk őket arról, miért és hogyan érdemes beletanulni a digitális világba” – mondta Karas Monika.

Az NMHH kutatásaiból az látszik, hogy gyorsan nő azok aránya, akik az internetet elsősorban mobileszközökön használják. A mobil széles sáv tehát nem csak a jövő, hanem a jelen is. A rendelkezésükre álló eszközökkel olyan hálózatok terjedését ösztönzik, amelyek egységnyi frekvencián nagyobb mennyiségű adat továbbítására alkalmasak. Ilyen a 4G és még inkább az 5G hálózat. Frekvenciából ugyanis nem lesz több, felhasználói igényből pedig nem lesz kevesebb.

Aki költözött már, az tudja, hogy nehéz teljes erőbedobással úgy fókuszálni az újra, hogy közben fenn kell tartani a régit, ami ráadásul egyre jobban látszik, milyen költsége, nehézkes és kevéssé hatékony. Bár a frekvenciát használó hálózatok a szolgáltatókhoz tartoznak, a minőségi felhasználóbarát piacért elkötelezett hatóságként ösztönözzük az erről szóló szakmai párbeszédet, magam részéről ezt is fogyasztóvédelmi munkánk részeként tekintem, hiszen a korszerű hálózatok a minőségi szolgáltatások feltételét képezik, annak ösztönzésével pedig a fogyasztók érdekeit képviseljük.

„A víziónk közös: a folyamatosan megújuló piacon továbbra is minőségű megoldások és tartalmak versenyezzenek a tudatos fogyasztó figyelméért!” – zárta gondolatait az NMHH elnöke.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szilágyi Katalin

Szilágyi Katalin a digitalhungary.hu főszerkesztője és újságírója. Tudomány, technológia, startup, kultúra, média és marketing területeken készít interjúkat. A havonta megjelenő Business Class …