Kammerer Zoltán olimpiai kajakozó lesz a Farm VIP új évadának egyik szereplője

Kammerer Zoltán olimpiai kajakozó lesz a Farm VIP új évadának egyik szereplője
Jól jött neki a felkérés, így kevesebbet gondol az olimpiára, ahová nem mehetett.

Demcsák Zsuzsával és Gáspár Zsoltival hamarosan érkezik a második évada, amelynek celebszereplőiről egyelőre nincsenek információk. A Bors ugyanakkor idő előtt kiderítette az egyik játékos kilétét, aki nem más, mint Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakozó.

A lapnak elmondta, épp az olimpiára készült, mikor hívást kapott a TV2-től. Döntenie kellett, hogy mit választ, ám végül jó döntést hozott, mert nem került be a Tokióba utazó csapatba.

Minél távolabb akartam kerülni attól a közegtől, amiben az elmúlt 34 évemet töltöttem és ahol minden az olimpiáról szól. Nem azért, mert savanyú a szőlő, csak egyszerűen át akarom állítani az életemet és ehhez szükség van a távolságra. A Farm VIP remek lehetőség számomra, hiszen kilenc éves koromig minden nyáron a nagyszüleim tanyáján voltam, ahol ők gazdálkodtak és állatokat tartottak. Pont úgy, ahogy most itt mi is tesszük.

Kammerer hozzátette, ha nem forgatna a csatornával, vélhetően az olimpiával foglalkozna megint.

Egyfajta lelki Camino ez számomra. Ha nem itt lennék, akkor valószínűleg ülnék a kajakos haverjaimmal, néznénk a versenyeket, elemezgetnénk a futamokat és nyilván fájna a szívem. Ezzel szemben most minden percben el vagyok foglalva, nem érek rá sajnálni magam.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!