Jollyék már az első éjszaka egymásnak esett a Farm VIP-ben

Jollyék már az első éjszaka egymásnak esett a Farm VIP-ben
A piros csapat tagjai már előre rettegtek attól a Farmon, hogy nem fognak tudni aludni a közös hálóban az ágynyikorgástól, ha Jollyék egymásnak esnek.

“Mindenképpen pihenni szeretnénk, de aztán, hogy mi fog történni az éjszaka további pillanatában, azt nem lehet tudni. Mi egyébként szeretünk romantikázni, nyilván most nem az a környezet, de mi, hogy ha együtt vagyunk, akkor mindenre képesek vagyunk és alkalmazkodunk a helyzethez, a környezethez, és ennél csak jobban szeretjük egymást. És hát az unokáknak lesz mit mesélni!” – mondta el a kamerák előtt sokat sejtetően a mulatós sztár kedvese, Szuperák Barbara.

A túlfűtött szerelmespár – aki közös ágyat kapott a hálóban – tényleg nem bírt magával és már az első éjszaka egymásnak esett, az ágynyikorgás ugyanis elárulta a szerelmeskedésüket. Schmuck Andor emiatt nem is tudott aludni a közös hálóban, paplanjával a kezében inkább kivonult a kertbe és befeküdt a hintaágyba.

(nlc.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Farm VIP