Jól teszik a médiapiaci szereplők, ha háborúra készülnek

Jól teszik a médiapiaci szereplők, ha háborúra készülnek
Döbbenetes mértékű visszaesés jöhet, mai most van, túlmutat a recesszión.

A Whitereport magyar médiapiaci adatbázis még áprilisban jelentkezett kétféle válságszcenárióval, amelyek közül egyik súlyosabb volt, mint a másik: a tanulmányban az egyik azzal az eshetőséggel számolt, hogy őszre helyreáll a rend a fogyasztói és hirdetői oldalon, míg a pesszimistább becslés az egész évre ráhúzódó válságot prognosztizálta - írja a kreativ.hu. Ezek alapján a Whitereport szakértői becslése előrevetítette: 2020-ban éves átlagban minimum kétjegyű, akár 25 százalékos médiavállalati bevételvisszaesés következhet be a veszélyhelyzet elhúzódásától és a kormányzati intézkedések jellegétől és gyorsaságától függően.

Az adatbázis kezelői most frissítették előrejelzésüket, és az alábbi kulcsmegállapításokat tették:

  • Nőtt a 30% összpiaci éves médiavállalati árbevételcsökkenés valószínűsége az idén V-alakú válságot mutató, -21%-os korábbi becslésükkel szemben.

  • Az eddigi V-, és U-válságalak mellett egy „recés fogú” mintázattal is érdemes számolni az éves médiavállalati összárbevételmintázatot illetően; a recés mintázat részleges megszigorítások esetén következhet be, és leginkább az éves szerződésekkel nem rendelkező non-tv médiumoknál okozhat árbevételcsökkenést azokban a hirdetői és lakossági szektorokban, amelyeket az új hullám érint.
  • Vészforgatókönyvvel továbbra sem számolnak.

  • A bizonytalanság dominálja 2020 nyarát a média- és reklámpiacon is. Járványügyi szakértők szerint a környező országokbeli újranyitások utáni esetszámnövekedések következtében.

  • A koronavírus-járvány második hazai hullámának valószínűsége nőni látszik. Sem az esetleges bekövetkeztének ideje, mértéke, sem a várható kormányzati védekezési intézkedések azonban nem tervezhetőek.

  • 2020 júniusában már nem az a kérdés, hogy minden eddiginél súlyosabb, globális recesszióról beszélünk-e, hanem az, hogy milyen hosszú és mélységű lesz a visszaesés időszaka.

A Whitereport javaslata Les Binet (az Adam&Eve DDB hatékonyságért felelős vezetője) és más szakértők nyomán az, hogy a válságra a média- és marketingdöntéshozóknak háborúként kell tekinteniük, nem szokásos recesszióként kezelni azt. A teljes cikk itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!