Ismét tévesen határozták meg a korhatári besorolást a „Balázsék″ készítői

Ismét tévesen határozták meg a korhatári besorolást a „Balázsék″ készítői
Pozitív módon jelenítette meg a kábítószer-használatot a RÁDIÓ 1 „Balázsék″ című műsorszámának tavaly október 26-án sugárzott adása, és emiatt a médiaszolgáltató ismét bírságot kapott. A „Balázsék″ műsorszám így az elmúlt hat évben tizenhárom alkalommal sértette meg a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseit.

A kifogásolt műsorszámban egy Amszterdamból betelefonáló hallgatóval beszélgettek élő adásban, aki arról számolt be, hogy éppen füves cigarettát szív. A műsorvezetők érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, majd kérdezgetni kezdték az egyébként fuvarozóként dolgozó férfit, hogy még több információt szerezzenek az állapotáról, és megdicsérték a szerkesztőasszisztenst, amiért egy ilyen szórakoztató betelefonálót, ahogy mondták, egy „igazi gyöngyszemet" kapcsolt adásba. „Egy bátor ember, aki a sonkás-sajtos toast helyett csütörtök reggel valami mást választott" – kommentálták a hallottakat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a kiskorúak védelme szempontjából kifejezetten aggályosnak találta, hogy a műsorszámban pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást, ellenpontozás vagy kritika nélkül. Nem ez volt az egyetlen kifogásolható szegmense a „Balázsék" aznapi adásának. Ugyanebben a műsorszámban – délelőtti idősávban – azon élcelődtek, hogy Kambodzsában egy ittas turista egy majommal fajtalankodott, amiről a férfi társai videófelvételt is készítettek. E hír részletes feldolgozása ugyancsak káros hatással lehetett a kiskorúak személyiségfejlődésére.

A műsorszámot III. korhatári kategóriába sorolta a Rádió 1, holott az abban bemutatott témák nem voltak a 12–16 éves korosztálynak valók. A műsorvezetők a hallottak feldolgozását nem könnyítették meg, nem segítették a védendő korosztályt a helyes értelmezésben, ezért a műsorszámot a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, azaz IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, és csak 21 óra után lehetett volna közzétenni.

A Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt 6 150 000 forint bírsággal sújtotta a Rádió 1-et, valamint a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, emellett a jogsértés ismételtsége miatt 150 000 forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

A február 27-i ülésén a testület megállapította azt is, hogy a Cegléd Rádió 2023. november 21–27. között megsértette a szerződéses vállalásait azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot. Emiatt a Médiatanács az Alföld Kapuja Rádiót 50 000 forint bírsággal sújtotta, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte.

Állampolgári bejelentésre vizsgálta a Médiatanács a TV2-n tavaly december 5-én 19 óra 39 perctől sugárzott, „Farm VIP (IV. évad 12. epizód)" című műsorszámot. A bejelentő azt sérelmezte, hogy az egyik szereplő (Rékasi Károly) egy másik játékostársa bojkottálására, kiközösítésére szólította fel a többieket. Habár a vizsgált médiatartalom hangsúlyosan jelenítette meg a szereplők közötti konfliktust, a műsorszám médiajogi szempontból nem minősült sem méltóságsértőnek, sem gyűlöletkeltőnek, sem kirekesztőnek, valamint, mivel a választott korhatári kategória – „12 éven aluliaknak nem ajánlott" – is megfelelő volt, nem indult eljárás a médiaszolgáltató ellen.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!