Internet Hungary: most is hatalmas buli volt

Internet Hungary: most is hatalmas buli volt
Az Amazon babérjaira törő Walmart, hazai példák a Big Data megoldások gyakorlati üzleti használatára, a jövő médiatervezési módjai – csak néhány téma azok közül, amik szóba kerültek a hét elején megtartott kétnapos Internet Hungary konferencián.

A festői fekvésű Balaton-parti hotelt kedden ismét valósággal ellepték a hazai média és online világ szereplői, a regisztrált vendégek száma az 1300 főt is meghaladta. A „Fiúk az adatbányából” szlogennel megtartott Internet Hungary konferenciának a Hotel Azúr adott helyett, ahol a betérőknek az előtérben kínált finomságok megkóstolása után már csak az okozhatott fejtörést, hogy melyik termet válasszák. Egymással párhuzamosan ugyanis négy teremben szinte szünet nélkül zajlottak a 15-30 perces előadások, míg a kiemelt témákat közel egy órás beszélgetésekben vitatták meg a meghívottak. A két nap alatt több mint 240 előadó és panel-résztvevő kínált elképesztően színes, és a szokott módon igen színvonalas, szakmai programot.

A rendezvényt Jaksity György a Concorde Értékpapír Zrt. elnökének az előadása nyitotta, amiből kiderült, hogy a nemzetközi internetes adatforgalom mérete ma már az átlag felhasználó számára szinte felfoghatatlan, 10 a 27-iken nagyságrendet is elérte, bájtban kifejezve. Mint elhangzott ebből az elképesztő mennyiségű adatból kéne a cégeknek kinyerniük a számukra hasznos információkat, ami gyakorta nem sikerül. Ez pedig már a 2008-as pénzügyi válság kitörésekor bebizonyosodott.

(Jaksity Györggyel és több más kulcs-előadóval a következő napokban, hetekben itt a Digital Hungary oldalon olvashatnak interjúkat, beszélgetéseket. E mellett a hatalmas konferencia legérdekesebb témáit szakmai cikkek és videók formájában is közzétesszük a következő hetekben.)

Az új online trendekre nagy hangsúlyt helyező konferencián többek közt tiszteletét tette a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója Christopher Mattheisen is. Az ismert cégvezető elmondta: óriási gazdasági lehetőség van abban, hogy mintegy 1,7 milliárd embernek van okostelefonja, amikben gyakran már műholdas navigáció vagy épp gyorsulásmérő is van. Ezekből az adatokból akár a vezetési szokások is kiolvashatók, amiket az amerikai biztosító társaságok már fel is használnak a munkájukhoz.

A Big Data-ról emellett számos előadás szólt még, így többek közt Csupor Erik (egykori Vatera alapító) beszélt arról, hogy miként használja ezt a lehetőséget a Walmart ahhoz, hogy 2017-ig az online piactéren megelőzze az Amazont, míg Weiler Péter arról mesélt a hallgatóknak, hogy a nagy mennyiségű adatok feldolgozása a Brands.hu-nál hogyan segíti őket a 168 féle hírlevél összeállításában.

Mint ahogy az lenni szokott az előadásokban sokszor előkerült a Z-generáció, akik viszont most kivételesen előadóként is képviselték magukat. Így szóhoz jutott a gimnazista Pólya Márton is, aki naponta akár két új Youtube videót is felrak a csatornájára, és már annyi követője van –több mint 40 ezer – amit akár egy közepes méretű cég is megirigyelhet.

A rendezvényen külön szekciók foglalkoztak a startupokkal és az online médiával is. (A Startup szekcióról rövidesen külön anyagot, tudósítást olvashatnak, de nem árt a szekción járt ismerősöknél rákérdezni a startupperek és a tőkések közti izzó vitára, amelynek lényege az volt: eléggé felkészültek-e a hazai tőkések és a tőkére váró cégek.)

Az online média szekcióban kiderült, hogy bár a UPC-s Szávuly Krisztián szerint a real time bidding (RTB – valós idejű licit) teszi lehetővé a tökéletes médiatervezést, viszont a jelen lévő médiacégek vagyis az Index, az Origo és a Femina Media képviselői még igen szkeptikusak az új megoldás kapcsán, mivel úgy vélik, hogy az automatizált rendszerekre még nincsenek felkészülve a hirdetők.

Mint említettük, a következő hetekben az oldalunkon ezekről a témákról és még sok-sok minden másról (lásd 240 előadó és fórum-résztvető) is jelennek majd meg részletesebb elemzések és interjúk, így érdemes napi szinten követni minket. És érdemes a következő konferenciánkra (is) eljönni, mivel a „netwökölési” lehetőségek ezúttal elképesztően nagyok voltak, a szponzori standokon nem csak jópofa nyeremények, de most egy kőkemény autószimulátor is akadt, az esti buli pedig – mint mindig – most is fergeteges volt!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Devecsai János

Szabadúszó újságíró