Hosszabbít a Hyprewriter: július 20-ig várják a pályázatokat

Hosszabbít a Hyprewriter: július 20-ig várják a pályázatokat
Meghosszabbítja a jelentkezési időszakot a Hypewriter – nemzetközi sorozatötlet pályázat. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szép számmal érkeznek a pályaművek, ám a szervezők esélyt adva azoknak is, akik későn értesültek a kiírásról, július 20-ra módosították a jelentkezési határidőt. Mindeközben már készül az előző évben nyertes ötlet bemutatkozó epizódja az Oscar-díjra jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmet is jegyző Enyedi Ildikó rendezésében – jelentette be az RTL Magyarország közleményében.

2022-ben immár negyedik alkalommal hirdette meg Kelet-Közép-Európa legnagyobb, 9 országban önálló irodával jelen lévő televíziós műsorgyártója, a Paprika Studios és a magyar televíziós piac meghatározó szereplője, az RTL Magyarország közös szervezésű, nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert. A verseny célja, hogy műfaji korlátozás nélkül felkutassa a legeredetibb új tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat.

A Hypewriterre már tapasztalattal rendelkező forgatókönyvírók mellett olyan pályázók jelentkezését is várják, akik eddig leginkább csak saját maguk és környezetük szórakoztatására rukkoltak elő jobbnál jobb sorozatötletekkel. Az idei felhívás szerint a pályázatokat július 4-ig lehetett beküldeni, a szervezők azonban július 20-ig megtoldották a jelentkezési időszakot. A hosszabbításra azért volt szükség, hogy azok is beadhassák az ötleteiket, akik csak késve, az utolsó pillanatban értesültek a kiírásról.

A korábbi évekhez hasonlóan a 2022-es versenyre is a világ minden tájáról lehet jelentkezni, a nyertes díjazása változatlanul 10.000 euró, valamint az ötlet teljes értékű pilotként történő elkészítése, majd közönség előtti bemutatása a Paprika Studios és az RTL Magyarország felajánlásaként.

Az előző évek nyertes alkotásairól:

- Az első Hypewriter győztese, A hentes című noir krimi már bemutatkozott a nagyközönség előtt 2021 júliusában. A többek között Alföldi Róbert, Csuja Imre, Földes Eszter és Hegyi Barbara szereplésével elkészült noir krimit az RTL Most+-on láthatják a nézők.

- A 2019-es, második verseny győztes alkotásából, a Golden Age című ötletből a pilot epizódot átugorva egyből egy teljes évad elkészül a Paprika Studios és az RTL Magyarország együttműködésében.

- A Hypewriter harmadik, 2021-es szériájának nyertese, az Angyaltrombiták című pályázat első epizódjának forgatása pedig éppen a napokban zajlik az Oscar-díjra jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmet is jegyző Enyedi Ildikó rendezésében.

A jelentkezés és további információk: www.hypewriter.tv

Fotó: Pixabay.com

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!