Hódi Pamela érzelmeset posztolt Berki Krisztián halálával kapcsolatban

Hódi Pamela érzelmeset posztolt Berki Krisztián halálával kapcsolatban
Szebb jövőben reménykedik.

Egy hónapja, hogy Berki Krisztián halála megrázta az egész celebvilágot. Volt felesége, Hódi Pamela és Berki Mazsi összefogtak a gyászban, de előbbinek Krisztiánnal közös kislányukra, Natira is figyelnie kellett, hiszen ő maga találta meg édesapja holttestét.

A hozzátartozók azóta csak szűken, egy-egy bejegyzésben beszéltek az őket ért veszteségről. Két héttel azután, hogy Berkit örök nyugalomra helyezték, Pamela egy érzelmes posztot osztott meg Instagram-oldalán - vette észre az nlc.hu.

„Életünk története sok-sok fejezetből áll. Amikor megveszünk egy könyvet, elolvassuk a rövid tartalmát, ha meg szeretnénk nézni a moziban egy filmet, megnézzük az előzetest. Azonban az élet hoz váratlan fordulatokat, amiről senki nem szól és senki nem ír, azért, hogy felkészülhessünk.

Befejeztük életünk azon fejezetét, amit szívünk szerint átlapoztunk volna, s elkezdünk egy új oldalt. Nem röppenünk azonnal tündérmesébe, de úgy érzem, hogy a mi életünk még nagyon sok fejezetből áll, ezért mindent meg is teszünk és a következő részeket megpróbáljuk egyre szebbé tenni. Közösen, egy szoros és harmonikus családban. Elbírtam és elbírom, mert a gyermekeimnek és férjemnek minden nap szükségük van rám és nekem rájuk” – írta a bejegyzésében.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!