
A Super Bowl a világ egyik legnézettebb sporteseménye, az amerikaifutball-bajnokság döntő összecsapását tavaly 113 millióan követték figyelemmel csak az Egyesült Államokban. Az évről évre nagyobb magyar rajongótábornak idén is a Network4 hozza el a kultikus mérkőzést. Idén a szórakoztatóipar fellegvárából, Las Vegasból jelentkezik be a Super Bowl, a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers küzd a trófeáért.
A helyszínen már ott van a Network4 négyfős stábja, köztük a két képernyős, Parrag Zsombor és Kun Zsolt (Maka). A csapat 10 napot tölt a tengerentúlon, igyekeznek mindent lényeges és érdekes mozzanatot megmutatni a kulisszák előtti, valamint mögötti világból is. Megnézték a kétmilliárd dolláros standiont, beültek a VIP-páholyba, interjút készítenek a döntőre készülő játékosokkal és az amerikai futball legendáival. Csütörtökön és pénteken este 20:45-től a MATCH4-en, szombaton az ARENA4-en láthatják a nézők a magazin műsorokat, vasárnap éjjel pedig berobban a közvetítés. Az ARENA4-en a kommentátor Szarka András, a szakkommentátor Bencsics Márk lesz. A budapesti stúdióból Zahovay Ádám köszönti a nézőket, munkáját a Network4 szakértői segítik majd elemzésekkel, szakértői véleményekkel. A meccs eseményein kívül milliók várják idén is a félidei showműsort: 2024-ben Usher lesz a sztárfellépő.
A tévécsatornák mellett a NET4+ streaming szolgáltatón is követhetik a rajongók a felvezető műsorokat és a Super Bowl minden mozzanatát.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!