Hamarosan imádkozni is lehet a Facebook-on

Hamarosan imádkozni is lehet a Facebook-on
A “Mi jár a fejedben” típusú bejegyzések mellett rövidesen azt is el lehet majd mondani a közösségi oldalon, hogy kiért és miért imádkozik valaki.

Megerősítette a Facebook, hogy széles körben is elérhetővé teszi azt az újdonságát, amellyel imaposztokat lehet majd készíteni. A funkció lényege, hogy a vallásos felhasználók egy kifejezetten nekik elérhetővé tett megoldással kifejezhessék, kiért vagy miért imádkoznak, illetve imára szólítsanak másokat.

A Gizmodo utolérte a Facebook szóvivőjét, aki azt közölte, hogy az imaposztokat több mint egy éve teszteli az oldal, de a járvány miatt lelassult a munka. Mostanra azonban többeknél is bekapcsolták, így már akad néhány ember, aki használni tudja. A tömeges bevezetésre azonban még várni kell. Az imaposztok funkciójáról egy washingtoni valláskutató intézet vezetője, Robert P. Jones egy képernyőképet tett közzé korábban, jelezve, hogy nála már működik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Facebook