Ha Szlovákiában működik, nálunk miért ne!? – közösségi finanszírozással indít a Politis

Ha Szlovákiában működik, nálunk miért ne!? – közösségi finanszírozással indít a Politis
Az online előfizetőkre építő Politis.hu nem csak tartalomban, de üzleti modellben is újítana a magyar médiapiacon. Az index.hu korábbi főszerkesztője szerint olyan közéleti lapra van szükség, ahol az újságírók cikkek írásával töltik az idejüket, és nem lájk-vadász bugyuta vagy hatásvadász cikkek másolásával és átvételével. Ez nem csak az újságírók számára lehet fontos, hanem a hirdetőknek is.

Az első nap késő délutánjáig háromszáznál kicsit többen támogatták a Politis.hu Indigogo kampányát – 2% jött össze –, mennyire vagy ezzel elégedett?

- Nemzetközi összehasonlításban is nagyon jelentős összeg, 300 millió forint a  cél. Tavaly csupán 3-4 olyan sikeres kampány volt az Indigogo-n, ami megugrotta ezt a szintet. Eleve a közösségi kampányokat  legnagyobb részben,  hardverek, kütyük finanszírozására használják. Az emberek pedig könnyebben adnak pénzt olyan dologra, amelyet látva, meg akarják szerezni, meg akarják vásárolni. A Politis esetében nem látszik még a termék, nem mutatható, ez így sokkal nagyobb kihívás. Nekünk viszont meg van az az előnyünk, hogy én tudok biztosítani – ha nem is egy egyöntetű –, de mégis jelentős médiatámogatást. Az első nap eredményét kevéssé látom egy ilyen projektnél fontosnak, a következő napok és hetek lesznek perdöntőek. A kampány második szakaszához fontos, hogy meg tudjuk mutatni, hogy már sok ezer támogató van, és ez meg tud valósulni. Ma még akár a saját ismerőseim közül is lehetnek olyanok, akik nem hallottak a kezdeményezésről, egy nagy tömeg megszólítása hosszabb időt vesz igénybe.

- 30 ezer előfizető összegyűjtése a cél. A legolvasottabb hazai közéleti nyomtatott hetilap, a HVG is ekkora példányszámban kel el. Létezhet ezen a piacon ilyen sok ember, aki egy új online portálért hajlandó fizetni?
- Szerintem sokkal több ember is van, aki hajlandó egy színvonalas online közéleti lapért fizetni. Elég belegondolni abba, hogy ez a szám csupán a választópolgárok 0,4%-a, a közéleti aktivitás azért ennél jóval magasabb. Valójában akkor is sok tíz- vagy százezres tömegről beszélünk, ha csak a közélet iránt kifejezetten aktívan érdeklődőket számoljuk. Nem hiszem, hogy ők maradéktalanul elégedettek a mai nyilvánosság működésével. Inkább azt érzem, hogy égető igény van jobb nyilvánosságra, ez több százezres tömegben mérhető. Nagyon kemény kérdés azonban, hogy meglehet-e ma Magyarországon csinálni, hogy kiáll valaki és azt mondja: a rendszer működik rosszul. Nem érdemes azt várni, hogy majd az amerikai külügyminisztérium támogatásából, filantrópok csepegtetett támogatásával, brüsszeli vagy alapítványi támogatásokból ez meg fog változni, nekünk kell belevágni – csinálni kell, ez a világon mindenhol így működik. Sokan úgy gondolják, hogy az interneten ingyen van a tartalom, pedig mindannyian érezzük legalább, hogy ez nincs így. Egy évtizede is még voltak napilapok, amelyeknek százezres nagyságrendű előfizetői bázisa volt, akkor nem kellett ezt magyarázni.

- A meglévő napilapok miért nem tudják kielégíteni ezt a piaci igényt?
- Magyarországon egyedi módon alakult a napilapok fejlődése: amikor megjelent az internet, ott egyedülálló módon nem a napilapok online változatai lettek a közéleti hírek forrásai, hanem az index és az Origo. A fejlett országokban 100-150 éves hagyománnyal rendelkező újságok uralták a közéleti nyilvánosságot, beágyazottak voltak a társadalomba. Emellett ők időben tudtak váltani, és elkezdték az online jelenlétüket is kiépíteni. Nálunk a rendszerváltás után nem volt elég idejük a lapoknak a beágyazottságuk kialakítására, és hamar elindult a szekértáborok szerinti tagozódás. A nyugati országokban a mai napig nem kérdés, hogy minőségi közéleti tartalmat javarészt napilapok állítanak elő online kiadásban is, illetve a 2000-es évek második felében indultak - részben fizetős - mára meghatározóvá vált online only újságok. Bár őket is sújtja a közösségi média előretörése és a hirdetési bevételek csökkenése, de Ausztriától Németországon át Franciaországig és az Egyesült Királyságig a napilapok a mai napig az előfizetésekből élnek. Olyan jól ismert márkák, mint a Guardian, Le Monde, Süddeutsche Zeitung azért tudnak igényes tartalmakat előállítani, mert vagy a print lábuk előfizetéses, vagy az online is.

- Mennyire hajlandók az emberek fizetni, ha lehet ingyen is olvasni?
- Nemzetközi trend, hogy egyre inkább fizetni kell a tartalomért, a New York Times-tól a német sajtóig, ezt hozza magával a napilap piaci kultúra. Nem feltétlenül kell hard paywall-ra gondolni (amikor semmi nem látszik a tartalomból – a szerk.), vannak köztes megoldások is, amikor például csak adott számú cikket lehet ingyen elolvasni. De az látszik, hogy néhány, a nemzetközi piacon is jelentős közönséget elérni képes újságot leszámítva komoly, minőségi közéleti sajtó ingyenesen nem igazán működik, kell lennie előfizetői lábnak, mert a kereskedelmi kiszolgáltatottság lehetetlenné teszi a minőség szolgálatát.

- Magyarország azonban sokkal kisebb piac, a régiónkban lehet ilyen relatív kis lakosság mellet sikeres előfizetéses online lapot indítani? A cseh és szlovák Piano rendszer sikertelensége nem intő jel?
- Vannak a régióban sikeres példák: Szlovákiában a Denník N 2015-ben indult napilap kiválóan működik. Igaz, ott voltak olyan emberek, akik összeadták azt a tőkét, hogy el tudjon indulni az újság, és nem kizárólag arra szorultak, hogy előfizetői pénzekből oldják meg az indulást. Ez a kultúra nálunk sajnos kevésbé van jelen, vagy talán túl nagy a félelem. Mert egyelőre nem látom azt, hogy magyar vállalkozók tisztán üzleti alapon beszállnának a médiapiacba, ha másért nem, mert azt feltételezik, hogy ez más üzleti sikerességükre is kihatással lehet. Pedig a Dennik N kiváló példa lehet, ma már 25 ezer előfizetőnél járnak, 5,4 milliós lakosság mellet! De a cseheknél is van hasonló példa, az Echo egy online újság és hetilap. A nálunk szerencsésebb országokban többen ismerik fel, hogy a közéleti hírszolgáltatás van annyira fontos, hogy nem akarják másra bízni, inkább hajlandók megvenni azt – ami egy alapvető kulturális kérdés.

- Milyen lehetőséget vagy problémát jelent, hogy a magyar médiapiac szinte teljesen a fővárosban összpontosul?
- Óriási probléma, hogy ha itt élünk Budapesten, nem látunk az M0-son túl. De Borsodból sem látszik, mi a helyzet Zalában, Győrből, hogy mi újság Békéscsabán. A magyar médiában a pénz hiánya és a működés fókuszának problémái miatt alig látszik a vidéki Magyarország.  A Politis.hu orvosolni akarja ezt a problémát: vállaltuk, hogy minden megyében lesz tudósítónk, ahol legalább 3 ezer előfizetőnk lesz. Bár abban bízom, hogy több megyében is sikerül ezt a számot elérni, de ha mégsem, akkor is lesz legalább két megyében is saját tudósítónk, ha elindulunk. Egyszerűen szeretnénk megmutatni, hogy mit tudna egyetlen, asszisztenciával dolgozó újságíró elérni, ha semmi más dolga nincsen, mint hogy az adott megye ügyeivel foglalkozzon. Ennek része a helyi elit bemutatása, a helyi gazdaság feltárása, oknyomozói munka. De fontos lenne az életviszonyok bemutatása is – teljesen más az élet Borsodban vagy a nyugati határszélen, ahol már csak azért is meg lehet a fizetőképes kereslet, mert a lakosság jelentős része ingázik Ausztriába dolgozni, teljesen más jövedelemből él. De az is fontos lenne, hogy olyan pozitív példákat mutassunk be, mint Baranyában az az iskola, amit az állam nem tudott működtetni, de egy új vezető néhány éven belül felvirágoztatta – ahogy arról az Abcúg beszámolt.

- Miben lehet más egy előfizetéses hírportál munkája? El lehet hagyni például a hírversenyt, a sajtóközlemények és mások híreinek bemásolását?
- Sokkal nagyobb szabadságot kap egy olyan szerkesztőség, amelynek nem kell a közösségi médiában a klikket vadászni. A közéleti újságírás, ami amúgy is elég gyenge lábakon állt Magyarországon, azért került végveszélybe, mert a portálok nem tudják olyan gyorsan növelni a látogatottságukat, mint ahogy az internetes penetráció nő. Ma 5 millió magyar embert lehet elérni a Facebook-on, gyakorlatilag majdnem minden felnőttet. Korábban csak úgy lehetett elérni a közönséget, hogy beírták a böngészőbe a portál címét. Ma már a Facebook egy mini-internet lett, ott van minden és mindenki: viszont ott már nagyon nehéz elérni az embereket. Gyakorlatilag csak hárommondatos, bugyuta, bulvár, véres vagy érzelmeket felkavaró üzenettel lehet embereket megszólítani. Ami a Facebookon virálisan tud terjedni, az gyakorlatilag mindenben az ellentéte a közéleti újságírásnak. De mivel kell a bevétel, a hirdetők azt nézik, mennyi embert ér el a portál, a direkt forgalom viszont csökken, csak a Facebookon lehet kattintást vadászni. Ezért az ingyenes tartalomra építő szerkesztőségekben átáll a termelés egy része a kattintás-vadász, nem minőségi tartalomra. Gyakorlatilag minden magyar hírportál rákényszerül erre a bullshit gyártásra. Elkeserít, amikor azt látom, hogy kiváló újságírók arra vannak kényszerítve online szerkesztőségekben, hogy baleseti híreket kopi-pészteljenek, amit egy gyakornok is megtehetne. Erre rájöttek viszont a kiadók is: olcsón, 100-150 ezer forintért lehet fiatalokat találni kopi-pésztre hatásvadász címekkel. Épül le az újságíró társadalom, és egyre kontraszelektáltabbá válik. Sok a pályaelhagyó, vagy állás nélkül maradt nagyszerű kolléga, és helyettük nem felkészült, elemző-kérdező típusú embereket, hanem olyan alacsony fizetésért felvehető fiatalok érkeznek, akik közül sok nem is képes többre a posztok írásánál. A Politis.hu nem megy bele a klikk-vadászatba: előre megmondjuk, mit akarunk csinálni. Aki erre előfizet, annak nyilvánvalóan van igénye erre.

- Mennyiben tud más tartalmat előállítani egy előfizetéses online újság?
- Mivel nem kell a kattintás vadászatra energiát fecsérelni, sokkal többet tudunk valós hírek előállítására fordítani. A Római-part az egyik kedvenc példám: sokan beszéltek ingatlan-mutyival, de senki nem járt ennek a sejtésnek utána. Elég lenne azt a néhány száz helyrajzi számot megnézni, ami a területen van, hogy a területeknek kik a tulajdonosai, mikor és mit építettek, milyen engedélyek alapján, ez után lehetne tisztán látni. A magyar média azonban erre nem képes. De hasonlóan, az olimpia kapcsán sem volt semmilyen mélyebb elemzés pro vagy kontra: egyszerűen vagy kritikátlanul kiálltak mellette, vagy minden gondolkodás nélkül elvetették. Vagy ott van a Liget projekt, ami úgy jelent meg, hogyha demokrata valaki, elleneznie kell. De a magyar értelmiség nem volt képes arra, hogy körbejárja várospolitikai szempontból, hogy mit is akarunk kezdeni a Városligettel, mi ennek a funkciója, miről lehetne párbeszédet folytatni. Minden ügyet csak egy jó vagy rossz szemüveggel lehet látni, ezen túl kell lépni, több aspektusból, jól kell beszélni az ügyeinkről.

- Akkor a Politis.hu napi néhány tényfeltáró, elemző anyagot készítene?
- Erről szó sincsen, napi 50-100 hír megjelenését tervezzük. Ma Magyarországon a legnagyobb szerkesztőségek sem tudnak 30 embert  felmutatni közéleti vonalon. Amikor 30 emberről beszélek, az csak az újságírókat jelenti. Nem csak szenior újságírók lesznek, hanem életpálya modell bevezetését is tervezem. Lesznek olyan fiatalok, akik a napi híreket szelektálják és kontextusba helyezik, sokkal magasabb szinten, mint amire ma a magyar média képes. A nagyobb ügyeken is lehet párhuzamosan dolgozni, de emellett lehet saját meglátásokat, felvetéseket megírni. Jelenleg arra nem jut idő a magyar médiában, hogy gondolkozzunk, nem elég olvasottak a szerzők.

- A hirdetőknek miért érdekes a Politis.hu? Tesznek a hirdetők különbséget a cuki-kiscicás posztra kattintás és egy hosszabb ideig olvasott minőségi cikk között?
- Egyre több világcég kezdte el bojkottálni a YouTube és a Google hirdetéseket, mert nem akarják, hogy ellenőrzés nélkül, akár szélsőséges, szexista tartalmak mellett jelenjenek meg. A hirdetéseknek helyet biztosító felületek kapcsán ezen cégek elsősorban azt látják problémának, hogy hol nem akarnak megjelenni. De az is egy agyonhallgatott tény az iparágban, hogy nem lehet biztosítani, hogy egy hirdetést hol és mennyi ideig látnak. Mert ha még meg is veszi egy cég egy online portál belföld rovatát, akkor akár az is előfordulhat, hogy a hirdetése két állatkerti és három baleseti hír mellett fog megjelenni. Ezek a cikkek néhány másodperc alatt pörögnek ki, sokkal kevesebb ideig látja a célcsoport. És a hirdetés hatékonysága szempontjából nem csak az a fontos, hogy mennyi ideig látjuk, hanem hogy milyen környezetben. Ez a magyar online médiában nagyon gyerekcipőben jár. A Politis.hu ezen úgy akar változtatni, hogy minden hirdetés garantáltan minőségi anyagok mellett jelenik meg, sokkal kevesebb hirdetési zaj lesz. Ma egyes szájtokon egy hír mellett 15-nél több hirdetési zóna van – gyakorlatilag már nem tartalmat állítanak elő, hanem kitöltik a hirdetések közti helyet. Ezért mi inkább prémium felület szeretnénk lenni – már csak azzal is, hogy előfizetőink valóban fizetőképes kereslettel rendelkeznek.

- Mennyire érdeklődnek a cégek a nem csak klikk vagy megjelenés alapú elszámolású, brand építéshez kapcsolódó megjelenéshez?
- Én úgy látom, nemhogy hajlandóság van a cégekben az ilyen típusú megjelenésekre, hanem már ők keresik. A hirdetési hatékonyság leromlása, a mérési problémák a klikkvadászat miatt egyre nagyobb problémát okoz. Egyre többen keresik azokat a médiumokat, amik egyáltalán még kompatibilisek a cégek üzeneteivel. A 30 ezres előfizetői létszám már vállalati oldalról is egy nem igazán megkerülhető szám, ráadásul kódolva van egy ekkora táborba már a folyamatos növekedés is.

- Mennyire fontos fogyasztói réteg lehet a külföldön élő magyaroké?
- Már a tervek összeállításakor fontos tényező volt. Azt gondolom, hogy az előfizetők komoly százaléka az ő körükből fog kikerülni. Egyrészt az ő kultúrájukba már jobban beleillik a fizetés, a kezdeményezések támogatása, és anyagilag is kisebb áldozatot jelent. Bárhogyan is gondolkoznak a jövőjükről, terveznek-e hazaköltözni, biztosan érdekli őket, mi történik Magyarországon.

Névjegy

Dudás Gergely

A Politis.hu portál ötletgazdája.

A médiában karrierjét 1994-ben kezdte a Népszavánál. Ezt követően a Világgazdaság újságírója lett 1997 és 2004 között.

Az index.hu-nál 2004 és 2017 között dolgozott, kezdetben újságíróként, majd 2008-tól szerkesztőként.

2011 és 2013 között főszerkesztő helyettes, 2014 óta főszerkesztő volt 2017. júniusi felmondásáig.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Bucsky Péter

Bucsky Péter