A műsort ezúttal Fekete Zsuzsa, kommunikációs és médiatréner vezeti, aki évek óta a magabiztos nyilvános megszólalás elismert szakértője. Ez az epizód különösen személyes hangvételű, ahol Imre visszatekint gyermekkorára, karrierjére, majd arra az önismereti és fejlődési útra, amely többek között a Karizma Podcast létrehozásához vezetett.

Ízelítő az adásból:

Zsuzsa: Mit tapasztalsz, mindenki meg tud tanulni karizmatikusan beszélni?
Imre: Tévhit, hogy csak kétfajta ember létezik, akinek van és akinek nincs karizmája. De a tapasztalatom az, hogy ez egy skálán mozog: bárhol is helyezkedik el valaki, önmagához képest nagyon nagyot tud fejlődni. Nem lesz Steve Jobs, Anthony Robbins, de önbizalommal, magabiztossággal teli távoznak a képzéseim végén.

Zsuzsa: Miért éppen a beszéd területén mozogsz?
Imre: Eredetileg informatikus mérnök vagyok, van egy kocka énem, aki szereti a kütyüket, átlátja a struktúrákat, rendszereket, de nem vagyok az a típus, aki éjjel-nappal programkódokat ír. Huszonévesen jöttem rá, hogy szeretek emberekre hatással lenni, ekkor jött a kommunikáció iránti rajongás és az ezzel kapcsolatos tanulmányok. Bár introvertált voltam, mára inkább ambivertált lettem, és képes vagyok a tréningeken extrovertáltan megnyilvánulni. Szeretem továbbra is megfigyelni az embereket, hogy mire gondolhatnak, milyen érzések vannak bennük.

Zsuzsa: Az első 7 év nagyon meghatározó az életünkben, neked mi íródott a kisgyermekkori „szoftveredbe”?
Imre: A szüleimtől rengeteg szeretetet, elfogadást és hitet kaptam, amiből ma is táplálkozom. Kaptam tőlük egy olyan ajándékot, ami révén el tudtam magamról hinni, hogy ki tudok emelkedni a falusi, kisvárosi életből, ami a családban első értelmiségiként valahol meg is tudott valósulni.

Zsuzsa: Mi volt a multis karrieredben az, ami sokat adott hozzá a fejlődésedhez?
Imre: Amikor lediplomáztam, éreztem, nem vagyok az az igazi alkalmazotti típus, de multis környezetben is dolgoztam 9 évet. A legtöbbet egy konkrét cégnek köszönhetek, ahol megéltem a mennyet és a poklot is. Egy 1 éves értékesítési képzésen voltam a színes és élménydús városban, Amszterdamban, ahova 44 országból a legtehetségesebb fiatalok közé választottak ki. Egy 104 fős fantasztikus nemzetközi közösség részévé váltam, ahol mindenki kiemelkedő volt, úgy éreztem, egy év alatt 3 évet fejlődtem. Elképzeltem magamat évekkel később vice presidentként, aki repked a világban, elmondja a cég küldetéseit, jókat vacsorázik. A képzés után itthon naiv módon kinevezésre számítottam, de ezzel szemben mindannyiunkat kirúgtak. Ekkor összetörtek az álmaim, depressziós lettem, és rájöttem arra, hogy alkalmazottként mindig kiszolgáltatott vagyok a munkáltatómnak.

Zsuzsa: Multis környezet után egyéni vállalkozó lettél: nem féltettek? Mit szólt hozzá a környezeted?
Imre: Akkoriban nem volt pozitív szó a vállalkozó kifejezés, sokaknak a susogós melegítős aranyfukszos autóneppert jelentette, mára trendibb vállalkozni a startup kultúrának köszönhetően is. Volt bennem egy nagyon erős vízió, saját álmaimat akarom megvalósítani, nem másét. Sokkal jobban változtatnak az emberek akkor, ha valami fáj. Korábban nem fájt eléggé az, amiben voltam.

Zsuzsa: Mit nem adott meg a multi környezet, és milyen igényeidet elégíti ki a vállalkozói lét?
Imre: Szabadságot és értékteremtést. Rájöttem arra, hogy mindenkinek meg akartam felelni gyerekkoromban, de valójában szabadságra vágytam, azaz én akarom beosztani az időmet. A multiban pedig fogaskerekek vagyunk, rengeteg dologra nincs ráhatásunk, de most úgy érzem, tényleg érték az, amit adhatok az embereknek.

Zsuzsa: Mi volt az hatás, ami „kirepített” téged?
Imre: Tinédzser koromban jöttem rá arra, hogy szeretek olvasni, hogy hatalmas mennyiségű tudás érhető el a világban, ami akkor még könyvek által volt megvalósítható. Amszterdamból hazajövet hatalmas autó volt a fenekem alatt, „nem minden ajtón fértem be”, finoman szólva el voltam szállva magamtól. Rájöttem arra, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy mindenre egyedül jöjjünk rá. Erre jók a könyvek, ma már a podcastek és online tartalmak. De amikor beszélgetni tudsz valakivel, vagy ha vagy az előadásán, ahol elmondja, mit tapasztalt az elmúlt 40-50 évében, mire jött rá, és ha te azt azonnal be tudod építeni a saját gyakorlatodba, azzal éveket, akár évtizedeket tudsz lerövidíteni. 2010-ben volt egy meghatározó élményem Rómában: Anthony Robbins 4 napos képzésén vettem részt, ahol átsétáltam egy 800 °C-os izzó parázsszőnyegen. Nemcsak a félelemmel kapcsolatos szorongásokat írta át bennem egy életre, hanem egy mentorra találtam. Akkor jöttem rá arra, hogy WOW, megérkeztem!

Zsuzsa: Mi volt a legnagyobb tanulságod a Tony Robbins-féle parázsszőnyeg élményből?
Imre: Az egyik tanulság, amit Robbins-tól tanultam, hogy az élet nem veled, hanem érted történik. Ez a szemlélet teljesen átírta a félelmeimet és új dimenziókat nyitott meg bennem. A parázs egy metafora arra, hogy amire azt hittük korábban, hogy lehetetlen, vagy tartottunk tőle. Miután végigsétálsz rajta, olyan löketet kapsz, hogy onnan úgy érzed, már nincs lehetetlen előtted! A másik: a siker elégedettségérzés nélkül kudarc. Előtte cél-pipa-tovább, cél-pipa-tovább elv mentén dolgoztam, azóta siker helyett már elégedettséget akarok elérni, vagyis hány emberre tudok pozitív hatással lenni azzal, amit csinálok.

A teljes adásban többek között szó esik még Imre további tapasztalatairól, megküzdéseiről, vízióiról, boldogságról, a könyv megjelenésének ötletéről és ezzel kapcsolatban Pál Ferivel történt találkozásáról, önazonosságról és a nézői kérdésekre is kendőzetlen őszinteséggel is válaszol.

Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre, akkor itt megnézheted:

Ha éppen nem tudod nézni az adást, a Karizma Podcastet, Spotifyon vagy Apple Podcasten is hallgathatod.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!