Gerit küldte haza a zsűri a Mestercukrászból

Gerit küldte haza a zsűri a Mestercukrászból
A középdöntő negyedik napján ismét egyéniben versenyeztek a játékosok, mostantól minden nap végén valaki számára véget ér az édesszájú Konyhafőnök.

A nap első feladata Claudia egyik kedvenc témájának feldolgozása volt. A zsűri kozmikus tortákat várt a versenyzőktől.

Szabinak újra kellett kezdenie a mousse-t, ami miatt nagyon megcsúszott a munkával, és piskótát is kért Zsombitól, ami miatt nagy leszidást kapott, úgyhogy ezt is ismét megsütötte. Ráadásul az utolsó percekben díszítés közben a kötényével bele is nyúlt a kész torta burkolatába, úgyhogy ezt próbálta kandírozott naranccsal elfedni. Mandulás piskótával talpazott tejcsokis mousse-tortát sütött, pisztáciás-málnás roppanós réteggel és málnazselével, amit látványos izomaltdísszel és aszaltszilvával töltött fondantgolyóval dekorált.

Gábor próbált összeszedetten dolgozni egész sütés alatt, egyedül a mousse alapját rontotta el, de azt gyorsan újrakezdte. Tejcsokimousse-tortát készített, mákos piskótával és meggyzselé-réteggel, amit a fröcskölt tükörglazúr mellett egy temperált csokigyűrűvel és egy bársonyfújással burkolt csokibolygóval díszített.

Zsombi már a sütés első felében óriásit hibázott, mert a fém tortagyűrűbe waxfólia nélkül töltötte be az áfonyás mousse-t, aminek a korrigálása miatt jól meg is csúszott a munkával, ráadásul a tortája is ferde lett. Joghurtos-áfonyamousse tortát készített, lemon curd réteggel, és áfonyás piskótával. Díszítésképpen temperált csoki bolygókat festett, de idő hiányában már nem tudta gömbbé ragasztani és rendesen kiszínezni őket.

Kata magabiztosan vezette a mezőnyt munka közben, majdnem minden folyamattal ő készült el először. Málnás mousse-tortát készített pisztáciás piskótával és málnazselével, a tükörglazúr mellé pedig két bolygót készített temperált fehércsokiból és fondantból, sőt, még ehető fehér festéket is fröcskölt a glazúrra, hogy azzal a csillagokat szimbolizálja.

Geri először a meggyes betéttel csúszott el, majd piskótája is nyers maradt, amit újra kellett sütnie, és az izomalt díszeivel is sokat szenvedett. Csokimousse tortát sütött sima piskótával és meggyzselé betéttel, díszítésnek pedig temperált fehércsoki félgömböt csinált, izomaltszálakkal és kandírozott naranccsal.

A második fordulóban Joci séf diktálása izzasztotta meg a játékosokat.

Gábor előnnyel indult, így a barackpürét készen kapta. Nagyon jól tartotta a lépést a séffel, de az utolsó percekben derült ki, hogy a fehércsokiját rosszul temperálta, így a fehér levelei nem akartak feljönni a fóliáról, és a sárga csokigömbje sem lett tökéletes.

Zsombi nagyon igyekezett tartani a tempót a séffel, mert a tíz perc hátráltatás miatt nem is hallhatta a diktálást, helyette Claudia énekelt a fülébe. Ennek ellenére egy nagy hajrával behozta a lemaradását, és a kávékrémet is sikerült megcsinálnia.

Szabi rögtön a sütés elején összekeverte az alapanyagokat, és a piskótát sem sikerült elsőre jó formában kinyomnia, ráadásul a fehércsoki levelekkel is gondja akadt, de miután sokkolóba tette őket, minden elemét ki tudta tálalni.

Kata már a piskótánál rontott, de elég későn vette észre, hogy cukor helyett sót tett a tésztájába, így újra kellett kezdenie, ám ezzel rengeteg időt veszített. Erejét megfeszítve próbálta behozni a lemaradást, de az étcsoki gömböt már nem tudta elkészíteni a desszertre.

Geri a nagy kapkodás miatt összekeverte az alapanyagokat, ezért a piskótáját újra kellett kezdenie, és ettől a csúszástól annyira feszült lett, hogy a csoki temperálásra sem tudott rendesen odafigyelni, így aztán hiányos tányért vitt a zsűri elé. Ez a hiba a középdöntőben a vesztét is okozta: őt küldték haza a Mestercukrász konyhájából.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!