G.w.M elmeséli, hogyan tudta meg, hogy újra apa lesz

G.w.M elmeséli, hogyan tudta meg, hogy újra apa lesz
Vannak dolgok, amiről nem szeretnének beszélni, mert meglehetősen babonásak a várandóssággal kapcsolatban.

Mint ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, gyereket vár Kulcsár Edina és G.w.M, polgári nevén Varga Márk. A sztárpár csak jövőre szeretett volna közös család alapításában gondolkodni, de nagyon boldogok a baba érkezése miatt.

A pár a Tv2 Mokka című műsorának stúdiójában mesélt a gyermekáldás öröméről. Ahogy G.w.M elmondta:

„Én olyan boldog vagyok, hogy ha ettől boldogabb lennék, kidurrannék.”

Arra is fény derült, hogy Edina véletlenül elfelejtette eltenni pozitív terhességi tesztjét, a rapper pedig így tudta meg, h apai örömök elé néz majd. „Először meg sem tudtam szólalni, nem tudtam, hova tegyem ezt. Aztán azért úgy összeraktam magamban, hogy hopp, ez egy pozitív teszt és kisbaba. Azonnal madarat lehetett velem fogatni” – mesélte a boldog kispapa.

A baba nevéről és a további részletekről a pár nem akar túlságosan előre gondolkodni, mert mindketten elég babonásak a terhességet illetően.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!