Fördős Zé elrabolta Rácz Jenő ételeit!

Fördős Zé elrabolta Rácz Jenő ételeit!
Az Elődöntő harmadik napja érzelmileg és fizikailag is nyomott hagyott a versenyzőkön: volt, aki káromkodva vágta kukába az ételét, mások sérülést félredobva dolgoztak tovább, az egyik versenyző pedig a kritikák elkerülése miatt inkább üres tányért tálalt volna a zsűri elé.

Az első főzés során a versenyzőknek le kellett másolniuk Ákos séf ételét, azonban Zé rendhagyó módon indította a feladatot, ugyanis egy hátráltatott versenyzőnek divatbemutatót kellett tartania, miközben a társai a séfet figyelték. A döntés Alma kezében volt, aki Geszler Dorottyát választotta, így a jógaoktatónak kellett magára öltenie a Zé által előkészített ruhákat. A versenyzők és a zsűritagok is nagyon élvezték az előadását.

Dorottya dolgát az is tovább nehezítette, hogy elvágta az ujját a hal filézése közben, így egy orvosnak kellett őt ellátnia. Az elszántsága azonban felülkerekedett a fájdalmán, és egy pillanatra sem zökkent ki a főzésből.

A második főzés során Rácz Jenő önkéntesen úgy döntött, hogy csatlakozik a versenyzőkhöz, és ő is beáll főzni, azonban Zé rulettkereke tartogatott számára egy kis meglepetést: a Zé rablást, aminek értelmében a zsűritársa bármikor odamehetett Jenőhöz a főzés során, és ellophatta az addig elkészült elemeit.

A versenyzők közül többen nem bírták a feszültséget, és kiborultak főzés közben. Hagymának egy házi tésztával gyűlt meg a baja, amit hangos káromkodás közepette dobott a kukába, amire a séfek is felfigyeltek. Ákos séfnek kellett közbelépnie, hogy megnyugtassa Hagymát, akinek egy kis fejmosás is kijárt.

Tokár Tomi is nehezen viselte a stresszt, mert a tervei egytől egyig kudarcot vallottak, így végül egy olyan eleme sem volt, amit szívesen feltett volna a tányérjára. A zsűritagok látták, hogy ha nem térítik észhez, akkor a műsorvezető egy üres tányért fog kivinni a kóstoláskor, így Ákos próbálta rábeszélni Tomit, hogy pörögjön fel a főzés utolsó perceiben.

A kóstoláson nem Tomi volt az egyetlen, aki meglepte a zsűrit. Osváth Zsolti egy pizzát akart újragondolni, azonban a tésztája nem sikerült jól, így Ákos megpróbálta a zsűritársai elől eldugni, mielőtt még megkóstolhatták volna. Zét viszont nem sikerült megvezetnie: a zsűritag még a földről is felvette a félresikerült elemet, hogy megkóstolja.

A veszélyzónába az első feladatból Geszler Dorottya, a másodikból pedig Tokár Tomi került. A zsűri döntése alapján a Fókusz műsorvezetőjének kellett elhagynia a konyhát, ami eléggé rosszul érintette, mert úgy érezte, hogy részben Osváth Zsolti hátráltatása okozta a vesztét.

Adásrészletek: „Egy kis vonulást kérünk” – Geszler Dorottya divatbemutatót tartott főzés közben https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/vonulas-geszler-dorottya-divatbemutato Alma úgy döntött, hogy Geszler Dorottyát hátráltatja, így neki kellett a séf főzése alatt divatbemutatót tartania. Ha kíváncsi vagy rá, hogy a kék versenyző milyen szetteket állított össze, nézd meg a videót!

„Vérzik, mint a veszedelem, de muszáj haladnom” – Dorottyát a sérülése sem érdekelte főzés közben https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/geszler-dorottya-serules-vagas A versenyző durván elvágta az ujját, ezért még az orvost is be kellett hívni a konyhába, hogy ellássa a sebét. Dorottya makacssága viszont erősebb volt, így a sérülése ellenére is folytatta a munkát.

„A markomban vagy” – Zé szabotálta Jenőt és felzabálta az ételeit https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/fordos-ze-rablas-racz-jeno-hatraltatas Jenő is beállt főzni, de pechére a Zé rablást pörgette ki, így a főzése során számítania kellett rá, hogy zsűritársa bármelyik pillanatban megérkezhet, hogy ellopjon valamit a pultjáról. Zé elég sok mindent dézsmált meg, így Jenőnek egy trükkel kellett túljárnia az eszén.

„Arra nincs időd, hogy hisztizz” – Ákosnak kellett helyretennie Hagymát https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/sarkozi-akos-hagyma-hajmasy-peter-hiszti Hagyma a főzés során egy házi tésztát próbált meg elkészíteni, azonban többszöri nekifutás után is kudarcot vallott. Idegességében már káromkodva a kukába dobált mindent, ezért Ákos kénytelen volt közbelépni.

„Nem lesz mit szétoltani” – Tokár Tomi egy üres tányért akart a zsűri elé vinni https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/oltas-kritika-tokar-tomi-ures-tanyer-zsuri A műsorvezető a zsűri kritikáját akarta elkerülni, ezért kétségbeesésében úgy döntött, hogy egyetlen elkészült elemét sem tálalja fel. Ha érdekel, miért döntött így Tomi és hogyan reagált erre mentora, akkor nézd meg a videót!

Fördős Zé: Belemászok a kukába is, csak hogy az igazat lássuk https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/fordos-ze-kuka-osvath-zsolt-kostolas Zé annyira meg akarta kóstolni Osváth Zsolti ételét, hogy Ákos hiába dobta ki versenyzője félresikerült tésztáját, Zé nem hagyta magát, és felkutatta. Ha érdekel, hogy a zsűritag végül hogyan jutott hozzá Zsolti ételéhez, nézd meg a videót!

„Hamar megbocsájtok mindenkinek, Zsoltinak nem biztos” – Újabb versenyző hagyta el a konyhát https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/11/30/megbocsajtas-osvath-zsolt-tokar-tomi-kieses A kék csapat Elődöntőjének harmadik napján egy versenyzőnek ismét el kellett hagynia a konyhát. Ezúttal egy olyan híresség távozott, aki hátráltatást is kapott, ami szerinte erősen rányomta a bélyegét a teljesítményére.

Előzetesek: Előzetes: „Én ezt nem bírom idegekkel” – Odetten eluralkodik a pánik (12.01.) https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/12/01/elozetes-karman-odett-panik-12-01 A versenyzők mindent beleadnak, de a feladat miatti stressz sokukat a padlóra küldi. Hogy sikerül-e a páros feladatban úgy teljesíteniük, hogy közelebb kerüljenek a Középdöntőhöz, kiderül A Konyhafőnök VIP következő adásában, 20 órától az RTL-en.

Előzetes: „Minek adok én nektek tésztát?” – A versenyzők tönkreteszik Sárközi Ákos ajándékát (12.01.) https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/12/01/elozetes-teszta-versenyzok-sarkozi-akos-ajandek-12-01 Ákos teljesen kiakad, amikor két versenyzője a felismerhetetlenségig égeti az ajándék tésztáját. Természetesen nem hagyja annyiban, és az elemek egyből a kukában landolnak. Hogy Dorottyának és Zsuzsinak sikerül-e pótolnia a kidobott sütiket, kiderül A Konyhafőnök VIP következő részében, 20 órától az RTL-en.

Előzetes: „Az összes tepsit elfoglaltátok” – A versenyzők csúnyán összebalhéznak (12.01.) https://rtl.hu/a-konyhafonok-vip/2022/12/01/elozetes-tepsi-versenyzok-balheznak-12-01 A feszültség a tetőfokára hág, amikor a páros feladatnál a versenyzők elveszik egymástól a konyhai eszközöket. Hogy Hagymának és Nagy Viktornak sikerül-e rendezniük a konfliktusukat, kiderül A Konyhafőnök VIP következő részében, 20 órától az RTL-en.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: konyhafőnök