Folytatódik a Szerencsekerék

Folytatódik a Szerencsekerék
A nyár sikerműsora lett a Szerencsekerék, amely az első széria eddigi négy hete alatt a nézők egyik nagy kedvencévé vált. A Kasza Tibi által vezetett vetélkedő augusztus 22-én, vasárnap ér véget, a közönség azonban hosszú távon nem marad Szerencsekerék nélkül: hamarosan ugyanis a második évaddal folytatódik majd a műsor.

A jól ismert vetélkedő húsz év után tért vissza a TV2-re és az idei nyár egyik igazán sikeres műsora lett. Kasza Tibi műsorvezetésével, megújult formában július 19-én startolt az új évad, amely augusztus 22-én vasárnap búcsúzik az utolsó résszel, amit a Totem című kalandreality első adása követ. A Szerencsekerék folytatásra viszont nem kell sokat várni, hiszen a TV2 berendelte a második évadot, amelynek forgatási előkészületei hamarosan el is kezdődnek.

A nézettségi adatok alapján elmondható, hogy a Szerencsekerék a hétköznap esték egyik legnézettebb műsora mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).

Az eddig adásba került 20 rész átlagos közönségaránya 14,0% a 18-59 évesek körében, 14,4% a 18-49-es korcsoportban és 15,4% a teljes lakosság körében. Utóbbi esetében a Szerencsekerék volt a legnézettebb műsor a saját idősávjában (A4+, vizsgált időszak: 2021. július 19-2021. augusztus 13.). A teljes lakosság körében a legnézettebb adás a július 19-i volt, 677 ezres átlagos nézőszámmal (AMR). A teljes piacot vizsgálva, a Szerencsekerék állt a műsortoplisták élén is a július 19-i héten, mindhárom korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+). Az utóbbi hetekben éleződött a verseny és ugyan már nem a Szerencsekerék az első, viszont előző héten csütörtökön és pénteken is (augusztus 12-13.) megnyerte saját idősávját a 18-49 évesek körében. A Szerencsekereket választotta a legtöbb néző az RTL Klub Keresztanyujával szemben is, tehát abban az idősávban, amikor a két műsor egymással szemben futott csütörtökön és pénteken*.

A csatornák versenyét vizsgálva, a TV2 augusztusban mindhárom kiemelt korcsoportban vezet.

Top 3 csatorna átlagos közönségaránya korcsoportonként:

A18-59

TV2: 8,3%

RTL Klub: 7,8%

M4 Sport: 4,6%

A18-49

TV2: 8,3%

RTL Klub: 7,7%

M4 Sport: 4,1%

A4+

TV2: 10,1%

RTL Klub: 7,4%

M4 Sport: 5,0%

A csatornacsaládok versenyét tekintve a TV2 Csoport szintén vezet mindhárom kiemelt korcsoportban augusztus eddig eltelt részében.

Live+as live adatok

Forrás: Nielsen Közönségmérés/TV2 Kutatás

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: szerencsekerék, tv2