Fogy a levegő a Netflix körül?

Fogy a levegő a Netflix körül?
Egyre nagyobb az esély arra, hogy az Apple felvásárolhatja a Netflixet.

A Citi két gazdasági elemzője szerint 40 százalékra nőtt annak esélye, hogy az Apple felvásárolhatja a Netflixet a jövőben, miután az Egyesült Államokban átment a Kongresszuson egy új adóreform - írja a 24.hu.

Ennek része az is, hogy a cégek egyszeri 10 százalékos adóterheléssel hazavihetik a tengerentúlon kezelt pénzüket, ami az Apple számára rendkívül kedvező, hiszen köztudott, hogy bődületes összegeken ülnek. A cupertinói cég körülbelül 252 milliárd dollárnyi készpénz-tartalékot tart (64 615 000 000 000 forint) külföldi leányvállalatainál részvények, kötvények, gyorsan felszabadítható befektetések formájában.

A Citi szakemberei egy decemberben kiküldött előrejelzésben rangsorolták azon cégeket, akik legnagyobb eséllyel kerülhetnek szóba felvásárlás céljából az Apple-nél, ebből derül ki, hogy 40 százaléknyi esélyt látnak arra, hogy a cupertinóiak megakarják szerezni majd Netflixet.

Akkor még nem volt hivatalos, hogy a Disney felvásárolja a Foxot, így ez időtájt 20-30 százaléknyi esélyt adtak arra, hogy a Disney és az Apple közt szóba jöhet valamilyen komolyabb üzlet.

Az Apple régóta próbálkozik azzal, hogy TV-műsorok és sorozatokat is kínáljon a felhasználóknak. Ugyan az iTunes nagy sikert hozott, de a nézők idővel az olyan streaming szolgáltatásokra költöztek át, mint a Netflix, a Hulu vagy az Amazon, így komolyabb erőfeszítésekre van szükség, hogy ezekkel felvegyék a versenyt. A teljes cikk itt olvasható!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Netflix, Apple, média