Felboncolták az újságírót a Média Hungaryn

Felboncolták az újságírót a Média Hungaryn
A Média Hungary Sajtó című termében jártunk az első napon, és nem csak jó híreink vannak.

Keresztúri Gergely, a Tartalomgyártól nyitotta meg a Sajtó terem előadássorozatát, aki válaszok helyett kérdésekkel bombázta meg a nagyérdeműt.

„Érdemes-e saját médiát indítani? Használjuk-e elérésre a legkézenfekvőbb megoldásokat, a keresőt, a közösségi médiát? Újra és újra átértékelődik a média szerepe ebben a világban, de hol is állunk most? Mik a kiadók, szerkesztőségek valódi értékei? Mit kínálnak, hogyan szerzik vevőiket, bevételeiket? Milyen szereplők versengenek ezen a piacon? Hol van ebben a sajtó szerepe ma, s hol lesz holnap?”

Nem kell logikailag akkorát ugranunk, hogy eljussunk odáig: a kérdések mögött felsejlik, hogy bizony a sajtónak vége lehet, legalábbis ahogyan „ma” ismerjük. Bánki Attila a Vermistől a reklámosok, PR-esek, azaz a sötét oldal és a humor, mint átütő eszköz oldaláról vágott bele az előadássorozatba. John Cleese gondolatával zárta (alább a nagy nevettető előadásának angol nyelvű leirata), mely legalább az ellenállás lehetőségét fellibbentette, eszerint ugyanis nem szabad hagynunk, hogy megmondják valamiről, hogy túl komoly, küzdjünk nyugodtan a kreatív ötleteinkért.

Fizetünk, hogy helyettük dolgozzunk?

Dojcsák Dániel, a KPMG tartalomstratégiáért felelős vezetője, illetve egyben ex-újságíró a hazai sajtópiaci trendeket kezdte boncolgatni. „Tényleg azért fizetünk az újságoknak, hogy helyettük dolgozzunk?” – vetette fel a kérdést a tanácsadócég szakértője. A válasz előtt fontosnak tartotta kiemelni, hogy érdemes helyén kezelni a régebben domináns szerepben lévő sajtót, mely a mai óriási digitális zajban (zenében) már csak egy hangszer. „Ugyan egy olyan hang, amelyet nagyon szeretünk, mindenkinek érzelmei vannak felé, de a jelentősége jóval halványabb, mint azt gondolnánk”.

Azért gyorsan hozzátette, hogy a partneri viszony kialakulása igen fontos a két fél között. A hirdető szeretne releváns üzeneteket, hiteles környezetben az ügyfelei felé közvetíteni, míg a médiumok szeretnének enyhíteni az erőforráshiányukon. Viszont a közkeletű vélekedéssel szemben a jó minőségű tartalom inkább a megrendelő érdeke. A szerkesztőségnek „elég” olyan tartalom, amit a fogyasztók fogyasztanak és illik a lap organikus tartalmai közé, de a mengrendelő olyan anyagot akar, amiből végül üzlet lesz. A natív tartalomnak azonban már a definíciójában sincs egyetértés, de az biztos, hogy nem egy Szent Grál és mindkét fél részéről nagyobb befektetés, mint a hagyományos PR anyagok készítése és feldolgozása.

Negatív példaként lehet említeni egy olyan interjút, ahol a cég képviselője „fogalmatlan” és lejáratja inkább a termékét, mint népszerűsítené vagy egy olyan natív cikket, ahol például egy autómárka a hirdető, de a lányregénybe illő történethez a cégnek semmi köze nincs, csakúgy mint az égető általános problémával kapcsolatban (pl. munkaerőhiány) szervezett interjú egy HR vezetővel, aki a tizenéves bullshit szólamokat puffogtatja. Dojcsák Dániel szerint a műfajnak a legnagyobb buktatója, hogy a tartalomnak a fogyaszthatóságon túl mégis az üzlet által irányított vállalkozásnak kell maradnia.

„Nem lábon, hanem fejen”

Mint rávilágított a nem kellően tapadó natív tartalom még a jobbik eset, hiszen a tartalom üzleti kockázatot is jelenthet, hiszen a cég akár hozzánemértőnek is mutathatja magát egy rossz cikkel, amit utána nehéz lemosnia magáról. Ez is mutatja, hogy a tartalomfejlesztés komoly stratégiai feladat, melyet nem lehet végvári műfajként kezelni – tette hozzá. Majd kitért rá, hogy nem véletlenül jönnek létre valódi szerkesztőségek házon belül, sokszor volt újságírókkal, akik értik a minőségi tartalmat. Ennek értelmében akár mondhatnánk, hogy a cégek tényleg azért fizetnek az újságoknak, hogy „helyettük dolgozhassunk”, ám valójában a márkaérték, hitelesség, bizalom és a figyelem, amiért a cégek fizetnek egy médiamárkával való együttműködésben – zárta gondolatát.

Az élveboncolás

Rényi Ádámnak, az ACG munkatársának a Hogyan lehet PR-ozni egy átalakuló, sokasodó 'kisszereplős' kommunikációs térben? című előadásáról explicite ki lett mondva, hogy nem (csak) arról fog szólni, mint amit cím diktál. Helyette gyakorlatilag az újságírói szakma és ezen belül is a magyar újságíró lett szétcincálva, akinek jelenleg elsődlegesen a politikának, majd a hirdetői igényeknek kell megfelelnie a szakértő szerint, ami bizony nem jó. Ezt követi a főnöknek való megfelelés, ami már normális, majd a tulajdonos, aki rosszabb esetben be is telefonálgat a szerkesztőségbe, ezzel alap esetben egy újságírónak bizony nem szabadna találkoznia. Jelenleg az olvasói igényeknek való megfelelés áll a lista utolsó helyén, pedig normál esetben szinte csak erről kéne szólnia a dolognak – emelte ki Rényi Ádám.

A szakma szabályai

Felidézte a boldog kétezres éveket, mikor az újságíró egzisztenciális szorongás helyett taxicsekkekben és cégesbulikon osztott ingyenpiában fürdött. Jelenleg ugyanakkor a szerkesztőségek kis létszámmal dolgoznak, már amelyek nem szűntek meg, amiből direkt következik a túlterheltség és az időhiány. Csökkent az újságírás presztízse is, és az így felhígult közegben már több olyan emberrel találkozunk, akik „a szakma szabályait nem veszik olyan komolyan”. Mint kifejtette ez lehetőséget is teremt a PR-os szakmának, hiszen könnyebb lehet anyagokat elhelyezni. Itt fejtette ki, hogy manapság egy közlemény már teljesen úgy néz ki, mint egy cikk, a cégnév is el van rejtve, „amit remélhetőleg a copy-paste-elő szerkesztő már nem olvas el, az olvasó meg még igen”. És tessék, létre is jön a natív tartalom!

Ugyanakkor a ’kisszereplős’ piacon keményebben kell dolgoznia a PR-osoknak, magából a szerkesztőségek számából fakadóan is. Ezenfelül az üzeneteket sokkal inkább az adott szerkesztőség szája íze szerint kell megalkotni, ami szintés sokkal több munkát ad a „sötét oldal” munkatársainak.

Elhangzott az is, hogy a sajtótájékoztatók kora gyakorlatilag leáldozott, hiszen a szűkös erőforrások miatt manapság már nem távolodhat el egy újságíró órákra a szerkesztőségtől. De mint megtudhattuk mindezek miatt közelebb is került a két szakma, gyakran be is dolgoznak a PR-os cégeknek újságírók, így fenttartva a szakmának a kényes egyensúlyát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!






Címkék: ACG, KPMG, Media Hungary