
Kovács Jenő versenyigazgató, a Las Vegas Casino Atrium EuroCenter igazgatója kiemelte: „2023-ban is megrendezzük a magyar pókertársadalom kiemelt, várva várt eseményét. Bízunk benne, hogy sikerül túlszárnyalnunk a tavalyi rekordot, vagyis a több mint 115 millió forintos összdíjazást. Ahogy abban is, hogy hosszú távú terveinknek megfelelően a rendezvényünk hamarosan a nemzetközi versenynaptárakban is stabil helyet kaphat.”
A 2023. december 13. és 17. között kiírt Budapest Poker Open Magyarország legrégebbi és legrangosabb versenyeként külön fejezetet érdemel a magyar pókertörténelem-könyvekben. Az LVC Diamond Kft. levédett márkájaként a bajnokság évről évre rutinos és amatőr játékosok százainak biztosít lehetőséget arra, hogy kifogástalan környezetben és professzionális körülmények között méressék meg magukat. Mint emlékezetes, a tavalyi verseny több mint 115 millió forintos összdíjazással zárult, a nyertes pedig egymaga több mint 24 millió forintot vihetett haza.
Az idei úgynevezett szatellit-, vagyis ráhordó versenyek október 30-tól minden hétfőn, szerdán és pénteken, egészen december 11-i tartanak majd. Ezekre a nevezési díj 55 ezer forint. Minden összegyűlt 550 ezer forint után pedig – ami a Budapest Poker Open nevezési díjának felel meg – egy versenyző automatikusan bejut a decemberi főverseny első napjára, de természetesen lehetőség van indulni a versenyen a teljes nevezési díj megfizetésével is.
A részletes versenyszabályzat a kaszinóban és a www.budapestpokeropen.hu weboldalon is olvasható.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!