
Az Alkotni születtünk interjúsorozatot nem titkoltan azzal a céllal álmodta meg a szerzője, hogy a hazánkban élő alkotókat – köztük zenészeket, fotóművészeket vagy a filmszakmában dolgozókat – közelebb hozza a társadalomhoz. Ehhez pedig szerinte a legkézenfekvőbb módszer a mélyinterjú.
„Az interjúk alanyaival saját közegükben találkoztam: stúdióban, műteremben, színházban… Noha a beszélgetések fókuszában az alkotáshoz fűződő viszonyuk, inspirációs forrásaik álltak, természetesen minden esetben kirajzolódott egy életút is. Olyan művészek engedtek bepillantást az életükbe, akik nem sűrűn teszik. Az pedig már csak hab a tortán, hogy saját tapasztalataikon, történeteiken túl olyan gondolatokat is megfogalmaztak, amelyek mindannyiunk számára motiválóak lehetnek” – nyilatkozta Tóth Olivér, a Médiapiac szerzője.
A sorozat tíz különböző területen alkotó művésszel, tíz különböző életúttal, tíz különböző személyiséggel várja az olvasókat, így az év hátralévő részében egészen biztosan váltják egymást az érdekes beszélgetőpartnerek, mint például Keleti Éva vagy Ujj Mészáros Károly.
A tervek szerint kéthetente jelentkező interjúsorozat debütáló részét itt tekinthetik meg.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!