Elindult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évada!

Elindult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 3. évada!
Már megannyi hazai híresség esett áldozatául ennek a kegyetlen játéknak. Eljött az idő, hogy emeljük a tétet.

22 ismeretlen, de nem hétköznapi ember érkezett az ármánykodás kastélyába, hogy itt éljenek, öljenek és haljanak. Mivel nem celebek és nem ismerik egymást, azt hazudhattak magukról, amit csak akartak. És ezt többen meg is tették.

Az Árulók kiválasztásával – ahogy mindig – a cél a káosz volt és ennek kitűnő eszköze lesz a kőkemény Eleonóra, a játszmaszakértő Réka és a magát cuki esküvőszervezőnek kiadó, valójában jogász és egyetemi tanár Tímea. Hogy a tét még nagyobb legyen, a Játékmester – Árpa Attila – a negyedik gyilkos kiválasztását a három „boszorkányra” bízta.

Két játékos – a nagyhangú Gergő és az ellentmondásosan viselkedő Viktor – máris gyanúba keveredett. Délután a magát egyetemi hallgatónak kiadó Kristóffal bővült a gyanúsítottak listája.

A napi próbatétel során a csapat összesen 1 millió 900 ezer forintot, valamint három Pajzsot is szerzett.

Este a három „boszorkány” letette az Árulók esküjét és meghozták az első halálos ítéletüket. Várt rájuk még egy feladat, a negyedik gyilkos kiválasztása: végül a látványosan stresszes Gáspárt hívták meg hű és irányítható társuknak.

Árpa Attila kiválasztotta Az Árulók 3. évadának Gyilkosait

A bizalom ideje abban a pillanatban járt le, amikor Árpa Attila megkérte a játékosokat, kössék be a szemüket. A műsorvezető ezután kiválasztotta, hogy melyik három játékos feladata lesz, hogy elárulja a társait. „Akit megérintek, az onnantól kezdve Gyilkossá válik” – mondta, viszont az utolsó Árulót nem jelölte ki.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!