Elhalasztják Hajdú Péter esküvőjét

Elhalasztják Hajdú Péter esküvőjét
A műsorvezető és tévés szakember, valamint szintén a médiában dolgozó kedvese idén tartotta volna az esküvőjét, de a gyermekvállalás teljesen felülírta a terveiket.

Péternek és Eszternek februárban született meg közös gyermeke, Dominik, aki most kitölti a mindennapjaikat. Többek között a baba is az oka annak, hogy az elsőre nyárra, vagy pedig kora őszre tervezett esküvőt végül el kellett halasztania a párnak. A döntést Hajdú kedvese hozta meg, a részletekről azonban a tévés beszélt a Borsnak.

"Eszter most minden figyelmét a kisfiunknak szenteli és amíg nem érzi úgy, hogy egy picit lazíthat, halasztjuk az esküvőt. És persze szeretne tökéletes formába lendülni, hogy úgy álljon rajta az esküvői ruha, ahogyan azt ő elképzelte" – mesélte Hajdú Péter a lapnak.

Szerintem persze most is tökéletes, de mivel remélhetőleg neki ez lesz az egyetlen esküvője, nekem pedig az utolsó, megértem, hogy nemcsak nekem, de önmagának is tetszeni szeretne.

Az esküvőre valamikor a jövő tavasszal kerül sor, és a pár úgy tervezi, hogy az akkor másfél éves Dominik akár gyűrűhordó is lehet majd.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Hajdú Péter