Elhagyja Budapestet Tóth Gabi

Elhagyja Budapestet Tóth Gabi
Tóth Gabi az elmúlt években már többször mesélt arról, hogy nagy álma: vidékre, egy családi házba költözhessen. Mindez most úgy látszik, hogy végre be is teljesül.

A 35 éves énekesnő természetesen férjével, Krausz Gáborral, és kislányukkal, Hannarózával közösen valósítja meg azt az álmát, hogy elhagyja Budapestet. Sokan tudják, hogy Gabi rendszeresen blogol a csalad.hu-ra, személyes hangvételű írásaiban pedig sok minden kiderül a magánéletéről is, mint most az is, hogy férjével tényleg rászánják magukat a költözésre - írja a ripost.hu.

"Még óvatosan merek csak fogalmazni, és konkrétumokat még félek elárulni, de tudjátok, hogy régi vágyam, hogy a Dunakanyarba költözhessünk. Úgy néz ki, hogy eggyel közelebb kerültünk ennek az álomnak a megvalósításához.

A bakelit mellett a második legnagyobb ajándék az lenne, ha ez a vágyam ebben az évben teljesülhetne. Mondjuk, az kitenné a hátralévő összes születésnapomat és karácsonyt, húsvétot, házassági évfordulót, Valentin napot, de leginkább a hétköznapokat. Életem legnagyobb ajándéka lenne egy vidéki otthonban kelni reggel (akár kakaskukorékolásra) és oda hazatérni este. Azon gondolkodtam, hogy mióta Budapesten élek, a belvárosban csak egyszer laktam, mondjuk igaz, hogy akkor több évig, de akkor is egy kis kertkapcsolatos földszinti lakásban, ahol azonnal paradicsomokat ültettem a díszkertbe – olvasható Tóth Gabi írásában.

Az énekesnő azt is felfedte, hogy a kislánya hamarosan már óvodába fog járni, és hogy tovább erősítse az elhatározását, Hannarózát már a térség egyik intézményébe íratta be:

"Megmagyarázhatatlan erő húz vissza a vidéki lét felé, és lelki szemeim előtt már csak egy olyan kép lebeg, hogy egy szép téli délelőtt én játszom Hannival a vidéki házunk nappalijában, az ablakon át látni a havas tájat, a kandallóban ropog a fa, és Krauszom készíti az ebédet. Vannak ezek a ma divatos mondások, hogy ha valamit nagyon akarsz, akkor meg tudod valósítani, hát én ezt most nagyon szeretném, úgyhogy drukkoljatok, hogy jövőre már így ünnepelhessem a születésnapomat. Annyira akarom és annyira hiszek abban, hogy megvalósul, hogy Hannit már abban a városkában irattam óvodába. Igen, jól olvassátok, mintegy mellékesen, egy furfangos átkötéssel megjegyeztem, hogy Hannikámat óvodába irattam. Ez a nap is eljött. Még én sem hiszem el. Elvileg tavasz második felétől óvodás nagylányom lesz. Most írtam le ezt így először, és persze azonnal elhomályosult a szemem – fogalmazott Gabi.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Tóth Gabi