Egy legenda érkezik a Konyhafőnökbe

Egy legenda érkezik a Konyhafőnökbe
Rácz Jenő elődöntő hetének harmadik napján egy legenda érkezik a stúdióba, akinek egyetlen célja van: megnehezíteni a versenyzők dolgát!

Vikingek ihlették az elődöntő második napjának első főzését. Rénszarvas- és jávorszarvas bélszín, hátszín és nyakrész, valamint szárított hús is kapott helyett a különleges, északi pultban. A második feladatban a kacsák színes világát vonultatta fel a zsűri, indiai futókacsával, kopasznyakú kacsával, tojó- és gácsér vadkacsával, némakacsával és házi kacsával. A pirosaknak egy-egy főételt kellett villantaniuk, hogy bebiztosítsák továbbjutásukat.

Mivel "véletlenül" maradt egy kacsa a kampón, Fördős Zé a második feladat előtt újra főzni küldte Sárközi Ákost. Ráadásul visszatértek Zé legendás hátráltató-kártyái is, amiket új „elemekkel” egészített ki! Például a kijárási tilalom, azaz se ki, se be a pultból, vagy a szűkített eszközkészlet, esetleg kihúzható a három fogást kell elkészíteni kártya is, de van két perc segítség is, azaz minden versenyzőnek be kell segíteni 2-2 percet. Vagy mindössze 15 perc alatt főzni, illetve összesen fél perc alatt végezni a piactéren. Végül pedig a legnagyobb hátráltatás-kártya, miszerint: Zé segít. De megmaradt a nagy sikerű vakon tálalás kártya is. Sárközi Ákos elsőre egy fél perces piactérrel nyitotta meg a Zé-féle hátráltatások sorát.

A második napon is – a zsűri döntése alapján - egy piros kötényesnek el kellett hagynia a konyhát. Napról napra egyre kevesebb versenyző marad, hogy végül összeálljon Rácz Jenő középdöntős csapata, akik ezzel egy lépéssel közelebb kerülhetnek A Konyhafőnök címhez és az ezzel járó 10 millió forinthoz.

Lackó durva húzása miatt közellenséggé vált a konyhában

Mekis Kitti és Rácz Jenő bosszút állnak Lackón?

Panka megvádolta Rácz Jenőt: a séf elrontotta az ételét?

Zé kifakadt a séfre: Ákos, légyszíves ezt ne csináld!

Anikó direkt szabotálta Pistit főzés közben?

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: konyhafőnök