
Curtis élete legnagyobb kalandjára mondott igent, amikor elfogadta az RTL felkérését a Celeb vagyok, ments ki innen! 2022-es évada kapcsán. Határozott célokkal ment ki, és gyakorlatilag teljesítette a küldetését, ami nem kevés pénzt hozott neki a konyhára - írja a liner.hu.
Egyrészt jobb formába akart kerülni, ami sikerült is, hiszen közel 10 kiló feleslegtől szabadult meg. Látszik is a formáján, hogy lement pár kiló a dzsungelben, ami nyilván kényelmesebb is, és jó alapot adhat neki a folytatása.
Másrészt győzni ment ki, végig ez lebegett a szemei előtt, és megcsinálta. Megérdemelten húzta be az első helyet, aminek nagyon örült, majd sietett is haza a szeretteihez, akik alig várták, hogy újra magukhoz ölelhessék.
A kisfia hiányzott neki a legjobban, de az édesanyját is meglátogatta, akinél elfogyasztott egy finom ebédet. Curtis a táborban eltöltött idő alatt nyilván a barátnőjére is sokat gondolt, az ő lelki jelenléte szintén sokat erősíthetett azon, hogy erős maradjon. A hazatérés után Curtis és szerelme az osztrákok felé vették az irányt, hogy vásárolgassanak egy kicsit. Egy jól megérdemelt közös program, aminek az ideje alatt nem kellett tartaniuk a fotósok tömegétől.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!