
A TV2 sajtóközleménye szerint végig kamerával kísérték Curtis rehabilitációját, és a filmben rajta kívül megszólalnak családtagjai is – írja az Index.
„Vállaltam, hogy ebben a dokumentumfilmben megmutatom, ki is vagyok valójában, azzal szemben, ahogyan a média vagy éppen néhány rosszakaró beállít engem és a családomat. Nehéz időszakon vagyok túl, talán más már visszavonult volna, de engem szerencsére olyan erővel áldott meg az Isten, hogy a negatívumokat képes vagyok kizárni és újra talpra tudtam állni. Nagyon jót tett nekem és előnyömre vált a rehabilitáció, és természetesen a továbbiakban is folytatom. Új fejezet kezdődött az életemben, sziklaszilárd lettem, gőzerővel dolgozom az új albumon és Krisztikével is boldogabbak vagyunk, mint valaha. Örülök, hogy a csatorna a sztorim mögé állt, és bízom benne, hogy ezáltal eljut az emberekhez az a bensőséges és őszinte üzenet, amit ez a film számomra és a családunk számára is rejt” – mondta Curtis a TV2-nek a filmről.
(Kép: TV2)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!