Csepregi Éva drámai vallomása: ″Már feladtam″

Csepregi Éva drámai vallomása: ″Már feladtam″
Beletörődött a sorsába.

Csepregi Éva elképesztő formában van - olyannyira, hogy bár októberben 70 éves lesz, bátran bevállalt egy bikinis fotózást a Story magazinnak - írja a Blikk.

Alakját, természetes kisugárzását elnézve férfiak tucatjai ostromolhatják, ő mégis magányos. Az énekesnő mindig is népszerű volt a férfiaknál - és bevallása szerint ez ma is így van -, szerényen csak annyit mond, hogy „akadnak jelentkezők.” De mint meséli, amióta öt évvel ezelőtt véget ért a párkapcsolata, jól megvan egyedül.

„Nem hiszem, hogy van olyan férfi, aki abba a verklibe, amilyen az én életem, bele tudna illeszkedni. A korábbi kapcsolataim is azért értek véget, mert nehéz volt végigasszisztálni a hajtást.

És már feladtam azt, hogy bárkivel is összebútorozzam. Ez a kor nem arról szól, hogy az igazit hajkurásszam. Kiveszett belőlem az erre irányuló igény, vágy, és hozzá is szoktam ahhoz, hogy egy magam vagyok. Van egy csodálatos baráti köröm, akik kitöltik az életem. És ott a fiam, Dávid és a kis menyem, Dóri, akik hamarosan talán egy unokával is megajándékoznak” – magyarázta az énekesnő, aki nagyon várja már, hogy végre nagymama lehessen.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Csepregi Éva