Budapesten ünnepelte a Paprika Studios a 15. születésnapját

Budapesten ünnepelte a Paprika Studios a 15. születésnapját
Ezekben a napokban lett 15 éves a Paprika Studios, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb televíziós műsorgyártója, mely ebből az alkalomból a Kiosk Budapestben ünnepelte az alapítása óta eltelt időszak sikereit. Az eseményen a hazai, valamint a nemzetközi média- és televíziós szakma képviseltette magát.

Összesen 17 ország közel 150 szakembere fogadta el a meghívást és ünnepelt együtt a jubiláló műsorgyártó cég vezetőivel és munkatársaival - számolt be róla a media1.hu.

A Paprika Studios 2007-ben jött létre, eredetileg Paprika Latino néven, alapítója a 2020-ban elhunyt Marschall Péter. Az azóta is budapesti központtal működő gyártócég jelenleg a svéd tulajdonú Viaplay Group cégcsoport – korábban Nordic Entertainment Group – tagja, mára 9 európai országban rendelkezik saját irodával. Csak a tavalyi évben 10 ország 14 televíziótársaságának közel 50 műsort, több mint 400 órányi szórakoztató tartalmat gyártottak.

A piaci súlyát elsősorban sikeres reality- és showműsorokkal megalapozó gyártócég mára a fikciós sorozatok területén is meghatározó szerepet tölt be. Fennállásának 15 éve alatt többek között olyan népszerű formátumok kerültek képernyőre Európa szerte a Paprika Studios alkotói műhelyéből mint Bulgáriában és Lettországban az X-Factor, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon a Love Island, Szlovéniában a BigBrother, a Telenovela, a Házasodna a gazda, valamint a Kicsi Séf, Szlovákiában a Nagy Fogyás, Romániában az Anyacsavar és A nemzet receptje, Magyarországon a Hal a tortán, a Voice, a Celeb vagyok, ments ki innen!, a Sztárban Sztár, a Survivor, a Dancing with the Stars, az Oltári csajok, az Apatigris, a ValóVilág by BigBrother és a Bátrak földje, továbbá a Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában és Magyarországon is több évadon át rendkívül sikeres, az adott ország nézői igényeihez igazított, A Tanár című sorozat helyi verziói. A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Paprika Studios