Nem is tudom, hogyan kezdjek neki… Szorul a torkom, de kinek ne szorulna most, aki akár csak egyszer is beszélgethetett Vele?

Szellemisége, szókimondása, gyilkos, cinikus humora, lehengerlő modora volt. Volt szerencsém mélyebb beszélgetésbe keveredni vele. Minden szavamra, minden mondatomra, hangsúlyomra figyelt, és nekem ettől még erősebben kellett figyelnem saját magamra, szavaimra, gondolataimra. Mindent látott, értette a sorok közötti üzeneteket, egzakt, pontos és kíméletlen válaszokat adott a kimondott szavakra és a kimondatlan gondolatokra.

Nagyívű, távlatokban gondolkodó ember volt; olyan, amilyennel ritkán találkozhatunk.
Jó kis "játéka" volt a szellemiségnek, szellemességnek a vele töltött idő. Nem igényelte, hogy egyetértsek vele, sőt kívánta, gerjesztette és provokálta vitáinkat. „Jussunk már közelebb az igazsághoz!" - mondta atyaian, de határozottan. Mindig meghallgatott - legfeljebb nem tetszett neki, vagy nem értett vele egyet, de rögtön válaszolt: úgy, ahogy azt Ő helyesnek gondolta. A beszélgetések végeztével ittunk egy-egy (vagy több) kupicával, de ki-ki "a maga székén" maradhatott, úgy is lehetett koccintani.

Igen, ilyen volt Wéber János. Sokan tapasztalhatták.
Tanár, barát és mentor. Mindent szeretetből és a szakmaiság érdekében csinált és várt el. Nehezen írok, bocsánat...

Egy sztori jut most eszembe: amikor 1998-ban bekopogtam hozzá a Kamera Hungária televíziós műsorfesztivál ötletével, feltett pár kérdést, de valójában rögtön az ötlet mellé állt, és “tolta”, pártolta, segítette. Szinte kínosan figyelt, hogy ne lehessen ebben a csodálatos 10 évben kikezdeni a fesztivál tisztaságát. Sosem adott halat, hálót annál inkább. "A halakért meg kell dolgozni."

"Nézz jobbra, nézz balra, most gondold át, mi lesz a másik válasza!" Még csak nem is terelt, "csupán" tanácsot adott. A hátam mögött, tudom, mindig megvédte a projektet, mert igaznak hitte.

Hívtam a Media-Hungary-kre. "Te még hiszel a mesékben?”, de mindig eljött.

Félni ugyan nem kellett tőle, de néha igazán férfiként kellett állni a kritikáit.

Igazi, önazonos ember volt.

Kedves János! Legyen neked könnyű a föld! Mondd meg ott fent is, az angyaloknak kertelés nélkül, amit gondolsz. Így maradsz meg mindannyiunk emlékezetében.
Már nem fáj az őszinteséged, csak az, hogy elmentél.
Tisztelettel és barátsággal gondolunk Rád.
Sokunk számára váltál halhatatlanná.
Sok erőt kívánok most a családodnak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!