
Az egyik szemem sír, amikor azt látom, hogy a közösségi mérés újabb nagyreményű megvalósítója indul neki a nagy feladatnak. Egy éve elég esélyesen a Webee próbált hasonló szolgáltatást, legalábbis részleteiben megvalósítani. Ha a teljes igazságot akarom megfogalmazni, akkor a Brandvee és a Webee szolgáltatásai összesen talán nagyjából lefedik a Bottlenose funkcionalitását.
Az alkotók - mármint az amerikaiak - most kaptak 3,6 millió dollárt arra, hogy végigvigyék a nagy tervet. Ugyanis mindenki nagyon szeretné tudni, hogy mi történik pontosan a közösségi médiában. Mit csinálnak a konkurans vállalatok, mik a trendi témák és emberek. Ezekből az adatokból aztán rengeteg tanulság szűrhető le, hiszen az információ a legnagyobb hatalom.
A Bottlenose igen csak használható eszköznek látszik, érdemes lesz rá odafigyelni azoknak, akik ebből az óriási zajból értelmezhető hangokat szeretnének kiszűrni. A döbbenetes alábbi kép azt mutatja, hogy miként tudja követni egy szerkesztőség a megjelent anyagait valós időben a program enterprise verziójával.
![]() |
Itthon is vannak erre kísérletek. A hazai BrandVee még az út elején van, s sajnos a Webee tavalyi fellángolásszerű sikere nem hozott igazi eredményt. Hazai mérések közül talán Neticle.hu az egyetlen, amely jelenleg is használható a közösségi médiás trendek elmezésére.
A gráfok és média feedeket egyébként igen fontos elemezni a Facebookon túl is, hiszen a Twitter, a blogok és az itthon kevésbé használt közösségi oldalak mellett egyre nagyobb teret nyer a Pinterest és a Google+ is.
A hazai projektek megállhatnák a helyüket a nemzetközi versenyben is, ha tudnak megfelelő üzleti modellt felvonultatni. Illetve, ha az egyre növekvő kockázati tőke kínálatból képesek lesznek nemzetközi piacra lépéshez pénzt szerezni.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!