Bejelentették a Média a Családért-díj 2020 győzteseit

Bejelentették a Média a Családért-díj 2020 győzteseit
A Magyar Telekom székházából közvetített eseményen a magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért-díj mellett két közönségdíjat és egy miniszteri különdíjat adtak át.

A 2020-as díj főtámogatója, a Magyar Telekom ezúttal házigazda is volt. Kutas István a cég vállalati kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy a Média a Családért Alapítvány olyan tartalmak megjelenését ösztönzi a médiában, amelyek valódi értéket képviselnek. „A Magyar Telekomnál mi is keressük az igazán fontos témákat, amelyek mentén kapcsolódni tudunk ügyfeleink és az egész társadalom életéhez. A család mindenképpen egy ilyen, számunkra is központi téma. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy megmutassuk, hogyan teheti hatékonyabbá a családi együttműködést a digitalizáció, a járványhelyzetben pedig igyekeztünk mindenben ügyfeleink mellett állni szolgáltatásaink révén: segítve a távmunkát, a digitális oktatást, vagy a közös családi kikapcsolódást."

Kutas István

Szám Katalin, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi tagja, a Képmás főszerkesztője elmondta, hogy a díjat 2007-ben alapította a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin azzal a céllal, hogy olyan magas szakmai színvonalat képviselő, nyomtatásban vagy online felületen megjelenő cikkeket, illetve rádió- és televízióműsorokat jutalmazzanak, amelyek a családról, a családoknak szólnak. A megjelenéseket havonta szemlézik az anyaországban, és öt éve már a határon túli magyarlakta területeken is. A magyarországi és külhoni szakmai zsűri havonta választ egy-egy jelöltet, akiket a Képmás magazinban és az Alapítvány weboldalán is bemutatnak.

Dr. Aczél Petra

Dr. Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány és a szakmai zsűri elnöke, a Corvinus Egyetem tanára és intézetigazgatója úgy fogalmazott: „Idén is kiváló jelöltjeink voltak. A tartalmakban egyáltalán nem tükröződött a COVID – a család igazán ellenállt a 2020-as nagy megrázkódtatásnak. Úgy tűnik, ez a mi társas egészségünk vakcinája.”

A szakmai zsűri döntése szerint a Média a Családért-díj 2020 hazai győztese Bodó Mária, a Duna Televízió „Isten kezében” című műsorának Anyaméh gyümölcse jutalom című adása lett. Az elismerés 1.000.000 Ft pénzjutalommal jár.

A 2016-ban létrehozott Külhoni Média a Családért-díjat Molnár-Bánffy Kata, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi tagja, a Képmás Kiadó és a Salt Communications ügyvezetője mutatta be. Elmondta, hogy öt éve négytagú zsűri szemlézi és értékeli a határon túli megjelenéseket Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról.

Idén a külhoni díjat két újságírónak megosztva ítélte oda a szakmai zsűri: D. Balázs Ildikó, a liget.ro munkatársa Látássérült mindennapok című írásáért és Gruik Zsuzsa, a Magyar Szó napilap munkatársa Kavics a tóban – Elveszített magzatok és kisbabák című munkájáért részesült 500 000 – 500 000 Ft pénzjutalommal járó elismerésben.

A díj összegét a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság a 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus programjának keretében biztosította. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint: „A nemzetpolitikai szakterület az elmúlt tíz évben az élet minden területén igyekezett segíteni a külhoni magyarságot. Programjaink, támogatásaink révén a magyarság megmaradása szempontjából létfontosságú intézmények fenntartható működése biztosított, de emellett ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élők egymást megismerve, egymásra támaszkodva élhessék mindennapjaikat. Több területen is szakmai hálózatokat működtetünk, amelyek közül kiemelt helyet foglalnak el azok a szakmai és közösségi hálózatok, amelyek a családok mindennapjait segítik. Azt látjuk, hogy e hálózatok cselekvő tenni akarásának összehangolásával egyre több család szülőföldön való boldogulásához, szakmai támogatásához járulhatunk hozzá. Örülök, hogy azt tapasztalhatjuk, hogy a családokat körülölelő védőháló egyre erősebb a külhoni magyar közösségek esetében. Köszönettel tartozunk a külhoni magyar média munkatársainak, hogy tevékenységükkel ennek a hálónak az erősítését szolgálják.”

A Családbarát Média – Miniszteri Különdíj győztesét Novák Katalin, családokért felelős tárcanélküli miniszter jelentette be a 300.000 Ft pénzjutalommal járó elismerést a Kossuth Rádió munkatársa, Mohácsi Edit, a „Vendég a háznál” című műsorban elhangzott A magzat elvesztése című riportjáért kapta.

„A járvány időszakában még inkább felértékelődött a média szerepe. Olyan pályamunkát díjaztunk, amely egy fájdalmas tabutémát, a magzat elvesztését dolgozza fel. Az interjú meghallgatása segíthet a trauma feldolgozásában” – mondta Novák Katalin.

A 2021. január 15-én zárult közönségszavazás során a 2020. évi tizenkét anyaországi és tizenkét külhoni jelölt munkájára lehetett voksolni. Összesen 5.490 szavazat ­– 2803 hazai, 2687 külhoni – érkezett.

Az eredmények alapján a magyarországi közönségdíjat Széles-Horváth Anna (Pszichoforyou.hu) nyerte Túlgondolt gyermeknevelés a 21. században – Avagy hogyan jussunk levegőhöz szülőként az információk áradatában? című munkájával, míg a külhoni közönségdíjat Polyák Hajnalka (Magyar Szó) Megtalálni a jót minden élethelyzetben című cikke kapta. A közönségdíjas újságírók a Kolping Hotel vendégszeretetét élvezhetik családjukkal 2021-ben.

A rendezvény végén bejelentették, hogy a Magyar Telekom a 2021-es évben is főtámogatója lesz a Média a Családért-díjnak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!