Balogh Levente pénzét kockáztatták a jelöltek

Balogh Levente pénzét kockáztatták a jelöltek
Az elnök úr fontos feladatot bízott a versenyben maradt négy jelöltjére, akiknek őt kellett helyettesíteniük a vállalkozókkal folytatott tárgyalásokon.

Balogh Levente szerint Viki egyenesen „megkajálta a vállalkozót” Az utolsó hét első feladatában nyújtott teljesítményével Vikinek sikerült átírnia az elnök esélyességi sorrendjét. Eleinte Balázs uralta a tárgyalásokat, a végeredmény azonban megdöbbentette a jelölteket.

„Apukám meglátja, lehet, hogy letagad” – üzleti tárgyaláson képviselte Viki Balogh Levente érdekeit Az álommeló jelöltje olyan helyzetben találtam magát, amiben még sosem volt része. Ezért hozta meg azt a döntést, hogy magabiztosan és keményen fog tárgyalni Balogh Levente potenciális partnerével. Hogy jól végezte-e a rábízott feladatot, az a vállalkozó véleményéből kiderül.

„Dettike, nagyon gyámoltalan maga” – Balogh Levente jelöltjének meggyűlt a baja a vállalkozóval A jelölt egy igazán izzasztó tárgyaláson van túl. Vajtó Detti mindent megtett annak érdekében, hogy dominálja a beszélgetést, de voltak pillanatok, amikor egyáltalán nem tudta, mit reagáljon az elhangzottakra.

Istenes Bence, konyhai pletykák és durva odaszúrások Az álommeló következő adásában Ismert arc tűnik fel Az álommelóban: Istenes Bence azért érkezik az office-ba, hogy tesztelje a jelölteket. A reality következő részében kiderül, ki mennyire ismeri az elnököt, illetve hogy Larisza kit kér számon a viselkedése miatt. Kövesd Az álommeló adásait minden hétköznap 20:50-től az RTL-en!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!