Az álommeló jelöltjeinek Keserű Balázst kellett túlszárnyalniuk

Az álommeló jelöltjeinek Keserű Balázst kellett túlszárnyalniuk
Összeállt a jelöltek csapata, már nincs senki cserepadon, így nem érkezhet új ember a várólistáról. Ezzel pedig elkezdődött az éles küzdelem Balogh Levente elnöki asszisztensi pozíciójáért. A középmezőny első napján a jelölteknek el kellett juttatniuk az elnök úr fotóját egy minimum 220 méteres épület tetejére. Tóth Gábor félreértelmezte a feladatot, így elsőként neki kellett távoznia ezen a napon. Rajta kívül Kása Esztert és Radivojevics Bencét is megcsapta a kiesés szele, ám kaptak még egy esélyt, hogy bizonyítsanak.

Keserű Balázs magasra tette mércét az új feladatban

A jelölteknek ma kreatív és összetett kihívást kellett teljesíteniük, mindössze 3 óra alatt. Balogh Levente korábbi elnöki asszisztensét, Keserű Balázst kellett túlszárnyalniuk. Radivojevics Bence teoretikus megoldási kísérlete azonban meglepte az elnök úr segítőit.

 

Kritikán alulinak értékelte saját teljesítményét a „plébániaszékkel” próbálkozó Tóth Gábor

Hiába Farmosi Larisza pontos feladatismertetése, Tóth Gábor nem értette a napi kihívás lényegét. Balogh Levente kíváncsi volt, hogy ezek után a jelölt mit tenne az ő helyében. Tóth Gábor pedig saját elbocsátását ítélte a legkézenfekvőbbnek.

 

Csak Gombár Betti tudta teljesíteni Balogh Levente elvárásait

Balogh Levente kicsit sem volt megelégedve a jelöltek munkáinak többségével. Viszont Gombár Bettinek sikerült a kihívás, ezzel igazolva, hogy egyáltalán nem volt végrehajthatatlan az elnök úr feladata.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!