Az NMHH elemezte a televíziókban közreadott hirdetéseket

Az NMHH elemezte a televíziókban közreadott hirdetéseket
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – a 2011 közepén létrehozott, hazánkban egyedülálló – reklámadatbázisában közel száz szempont alapján elemzi a legnézettebb televíziókban első alkalommal közreadott reklámokat. Ennek célja elsősorban a törvénysértő hirdetések kiszűrése a média- és a reklámtörvény alapján, de kiemelt figyelmet fordít a szpotok legkülönfélébb tartalmi jellemzőinek vizsgálatára is, így például a kiskorúak védelmére

Az NMHH munkatársai 2022. január 1. és június 30. között 78 televízió műsorában 2823 új reklámszpotot regisztráltak. Az érintett hirdetéseket összesen 4 millió alkalommal ismételték. A félév során a legtöbb új reklámfilm adásba szerkesztésére márciusban (556 darab), illetve a hétfői napokon (35,2%) került sor, a „legfrekventáltabb” dátumnak pedig a február 1-je (125 darab) bizonyult.

Az új reklámfilmek első adásba szerkesztésének időpontjául a hirdetők a hajnali órákat, ezeken belül is a 2–8 óra közötti periódust szemelték ki (82,7%). Ugyanakkor a nézettség szempontjából hagyományosan kiemelt fontosságú, „főműsoridős”, 18–22 óra közötti intervallum mindössze szűk nyolc százaléknyi részesedést tudhatott magáénak. A vizsgált hirdetések mintegy 20 százaléka az úgynevezett kiemelt figyelmi zónákban, a reklámblokkok első vagy utolsó helyén szerepelt – ezek azok a hirdetések ugyanis, amelyekkel a tévénézők legnagyobb eséllyel találkoznak.

A legtöbb premierreklámfilm (1081 darab – 38 százalék) a mintában szereplő 24 általános szórakoztató csatorna műsorán került adásba. Az erőviszonyokat azonban hívebben tükrözi a súlyozott átlag alkalmazása. Ennek alapján legerősebbnek az országos kereskedelmi televíziók (a TV2 és az RTL) bizonyultak (36,6 százalék), de kiemelkedett az ATV és a Hír TV (20,6 százalék) is.

A hirdetések hosszát tekintve a 20 másodperces szpotok számítottak a legnépszerűbbnek (29,2 százalék), míg a félév átlagos premierreklámjának hossza 21,5 másodperc volt, de az analízisben előfordult 720 másodperces klip is. Látványosan visszaszorultak az élőszereplős reklámfilmek: arányuk a 2016-os 39 százalékról 2022-ben 15 százalékra mérséklődött, miközben a számítógépes animációt, grafikát használó hirdetések meghaladták a 82 százalékot.

A reklámfilmek háromötödében szolgáltatásokat, közel negyven százalékban pedig termékeket népszerűsítettek. Az új hirdetések legnagyobb halmazát a kereskedelmi szektor, illetve a gyógyhatású készítmények – mint a legnépszerűbb termékfajta – tették ki.

A hirdetők ajánlataik többségével a lehető legszélesebb közönséget igyekeznek megszólítani (vegyes felnőtt kategória 83,6 százalék), a kiskorúaknak szóló hirdetések mindössze a reklámfilmek 2,8 százalékát adták. A hirdetések 74 százaléka valamely gyermekcsatornán jelent meg első alkalommal, 78 százalékuk játékot reklámozott. A kifejezetten a férfiakat vagy a nőket célzó hirdetések a teljes minta 8,4 százalékát tették ki – ezek döntő többsége a hölgyekhez szólt, és leginkább a szépségápolás világát népszerűsítette.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: NMHH, Hirdetés