
Angelina Jolie a napokban írta alá szerződést a Netflix-el, arról hogy filmet rendez egy a vörös khmerek uralmát túlélt kambodzsai emberi jogi aktivista, Loung Ung memoárja alapján. A film, amely a „First They Killed My Father” címet kapta, 2016-ban kerül vetítésre, angol és khmer nyelven is látható lesz.
![]() |
A film rendezője és producere a színésznő lesz, míg a forgatókönyvet Loung Ung írja, a aki First They Killed My Father könyv szerzője. A Loung még gyermek volt, amikor a vörös khmerek uralomra jutottak Kambodzsában, ahol négy éves regnálásuk során közel 3 millió embert öltek meg. Loungot apja halála után gyerekkatonaként sorozták be, míg a testvéreit munkatáborba küldték.
Long egy évvel a könyvének megjelenése után találkozott Angelina Jolieval, aki ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottjaként Kambodzsában is járt számos alkalommal, sőt az egyik örökbefogadott gyermeke Maddox is innen származik. A készülő filmben egyébként fia is szerepelni fog.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!