A videózás új korszaka: 360/VR/AR/ és ami utána jön

A videózás új korszaka: 360/VR/AR/ és ami utána jön
Igyekszem aktívan követni a technológia more-i fejlődésést, de eldobtam párszor az agyam, miközben a címben szereplő előadásra készültem. Olvasd el, hogy miért.

Az Oszkár díjas rendező, Steven Soderbergh kijelentette, hogy a filmgyártás jövőjében okostelefonokkal fognak forgatni. Az Unsane című fimljét teljesen egy iPhone 7 Plus-szal forgatta. A GoPro megjelentette Fusion nevű 360-as kameráját, mellyel nem kell a felvétel közben a szögön vagy a bemutatandó témán gondolkozni, mindezt utólag is megtehetjük. Ahogyan a poszt-fókusz technikának köszönhetően már a fókuszt is lehet utólag állítani. A kreatív alkotás egyre könnyebb és elérhetőbb lesz s valóban csak a saját képzeletünk szab majd határt. Mivel közel egy éve már én is aktívan “YouTuberkedek”, érdekelnek ezek nagyon és az előadás kapcsán ki is tudtam próbálni egy Fusion-t. Íme az eredménye:

Eddig ez a jelen volt. Most beszéljünk a jövőről. A Facebook májusi bejelentései nagyot ütnek. A szokásosnak mondható F8 fejlesztői konferencián erős hangsúlyt fektetnek az AR-ra: 3rd party AR filterek  a Messengertől kezdve az Instagramon át a Facebook alap alkalmazásaiig. Látható, hogy a jövő effelé halad. Nézzük meg mind az Apple és a Google házatáján lévő AR KIT-eket és azt, hogy miként motiválják, támogatják a fejlesztőket az ilyen típusú tartalom készítésére.

Véleményem, hogy a tartalomgyártásra fektetett nagy hangsúly a jövőbeni új hardwarek -mint új Google Glass, vagy akár Apple Glass - kiadásával hozható kapcsolatba. Ugyanis ki akarna olyan eszközt megvenni, amit még nem tud élvezni. De amire a nagy óriások kidobják ezeket az új eszközöket, már rengeteg jó minőségű AR/VR tartalom fog rendelkezésre állni. Egy példa a korai adaptálok számára az új Oculus, ami a nagy amerikai sportágakkal (NBA, NFL) már most egy olyan élő VR streaminget hozott létre, ahol úgy nézhetjük a meccset, mintha a stadionban lennénk, egy adott helyen.

Egy nem elhanyagolható trend még a technológia hozzáférhetősége és egyszerűsödése. A Facebook F8 konferenciáján bemutatott AR Framework - amivel pl. szelfi maszkokat vagy profilkép animációkat készíthetünk - inkább hajaz egy Facebook Ads-en lévő hirdetés létrehozó felülethez, mint egy csillagrombolóhoz. Pedig a téma még az utóbbiban van. A technológia fejlődik, egyre hozzáférhetőbb. Én izgalommal várom a technológia-, tartalom-, és fogyasztói igények találkozását, ugyanis ez az együttállás fogja elhozni a mindennapi fogyasztásban lévő paradigmaváltást.

A ma a holnap tegnapja. Ma pedig gyártjuk a tartalmakat, egyre elérhetőbb eszközeink vannak hozzá. A Media Hungary-n tartott előadásomban bemutattam a GoPro Fusion termékét, ami egy újragondolt 360 kamera. Nézzétek meg a vlogot is:)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Szántó Péter

Szanto.co Imádott eszközei az Apple, iPhone, Spark, Yesware, Spotify, Pomodoro, GTD és Smart Habits. Imádja a jó élményeket. Szántó Péter a USC volt hallgatója, a SpringTab és Szanto.co …